Szobanapló Ottlik kőszegi világából

2022. február 1.

A szombathelyi tanítóképző jogelődje korábban Kőszegen működött a domonkosrendi apácák, majd az állam kezelésében, a kőszegi évtizedekből pedig hozzáférhető az iskolai értesítők 1899 és 1943 közti, mintegy fél évszázadnyi évfolyama. Az értesítő alapján úgy tűnik, leginkább dunántúli diákok jártak ide, bár szép számmal voltak a Trianon utáni Magyarország elcsatolt területéről érkezők is.

Szépirodalmi asszociációk

Két ilyen fiú életébe nyerhetünk bepillantást, amikor kinyitjuk a „Jurisich szoba” naplóját: az 1934-35-ös tanévben negyedikes Pataky Miklós és a másodikos Pintér László egyszerre volt határon túli és zalai: a Muraközből származtak, szülőföldjük ma Horvátországhoz tartozik.

A szobanapló elején olvashatjuk a rendtartási szabályzatot, ami a „kinnlakó, externátusi” diákokra vonatkozott. A szabályzatból egyből megtudjuk, merre van az arra: a családdal tanulási időben tilos lógni, a tanárok bármikor jöhetnek ellenőrizni, a mindennapokról pedig naplót kell vezetni. Itt az olvasónak egyből bevillanhat a Légy jó mindhalálig debreceni kisdiákja is, de Kőszeg eleve Ottlikot hozza magával. Ő ugyanis szinte hajszálra a mi két hősünk generációja: a kőszegi katonai alreál diákja, aki a huszadik század egyik legnagyobb regényét írta a kisvárosi diákéletből, két évvel volt idősebb az 1914-ben Kotoron (ma Kotoriba) született Pataky Miklósnál. Míg a tizenéves Ottliknak bentlakás jutott, a már felnőtt zalai fiúk családnál kaptak helyet. Nem csekély különbség: felnőttként, egy család közelségéből vagy tiniként, egy nagyobb életközösség részeként nézni – ugyanazt. Ottlik 1923 és 1926 között tanult Kőszegen, és nem hinnénk, hogy egy évtized alatt különösebben megváltozott volna a határmenti városka hangulata.

Az irka mint tárgy

Mint mondtuk, a füzet önmagában nem képvisel különösebb muzeális értéket. Viszont néhány érdekességet érdemes megjegyezni vele kapcsolatban. Például azt, hogy keménykötésű. A mai világban már a könyvek keménykötése sem számít alapvetőnek, de képzeljük el azt a kort, amikor a füzetek is kemény borítót kaptak. A gerince vászon, a papír gépi. A díszítése keményítős festés. Az eljárás során bemázolják a papírt színes keményítővel, majd utána mintázzák. Léteznek kézi változatok, ez pedig annak gépi utánzata. Ez az irka a maga korában nem számított különlegesnek, bár ha belegondolunk: ha ma egy cég ilyet gyártana, már biztos nem volna olcsó. Az előállítása sem, de főleg: ezzel ma egy magasabb igényű vásárlót céloznának meg.

Pataky és Pintér az iskolai értesítőben

A szobanaplón kívül információkhoz juthattunk az iskolai értesítőkből is, így gondoltuk, a két fiúnak előbb az onnan, az intézmény felől látszódó arcukat nézzük meg. Az idősebb, Pataky Miklós, a „felügyelő”, azaz a szobaparancsnok 1914-ben született Kotorban, Letenyével szemben, római katolikus. 1931-ben egyetlen növendékként gyarapította az iskolai könyvtár állományát. 1932-ben a 4×100 méteres staféta győztes csapatának tagja – álljon is itt a nagy négyes: Klement, Teiger, Pataki (i-vel!), Szalay. A jegyeit illetően nem állt rosszul, bár a reáltárgyak nem nagyon mentek neki. 1933-ban a Kőszegi Takarékpénztár 30 pengős adományán, mellyel „szegénysorsú, kiváló” tanulókat jutalmaztak, két társával együtt osztozott. Az 1933. október 6-án (nyilván az aradi tizenhárom emlékére) rendezett ún. kegyeleti stafétát a tanítóképző csapata nyerte, a tízfős csapatnak pedig ő is tagja volt. 1934-re leromlottak a jegyei, csak rajzból és gazdasági ismeretekből maradt jeles, a rajzban elért eredményeiért ugyanakkor könyvjutalmat kapott. Az aradiak gyászünnepélyén októberben felolvasást tartott „Az aradi vértanúk utolsó órái” címmel. Az ifjúsági sportkör tisztségviselője lett (jegyző). Ebben a tanévben már a fiatalabbik diák, Pintér László nevével is találkozhatunk, ő 1916-ban született Tüskeszentgyörgyön (ma Sveti Juraj u Trnju, Horvátország), elég közepes jegyekkel nyitott. Majd aztán feljavult, a jegyek felét felhozta 1-esre. A következő tanévben Pataky már nem járt Kőszegre, hiszen megkapta a diplomáját (és itt el is veszítettük a szemünk elől), így a szobanapló az első és utolsó, azaz egyetlen olyan tanévet örökíti meg, amikor mindketten (még és már) a tanítóképző diákjai voltak. Pintér László tanulmányai aztán nem sikerültek jól, 1937-ben ismétlésre kényszerült, 1938-ban nem találkozunk a nevével, viszont úgy tűnik, jóval később, 1943-ban megszerezte a diplomát.

Szobanapló mint műfaj

Először is paragrafusok alatt rendelkezik a kosztosházakban folyó mindennepi élet alapjairól. Úgy mint: „az igazgató gondoskodik a künnlakó növendékek elszállásolásáról”. Lakás, étkezés, fűtés, világítás költségeként 50-55P havi bér. Ezért cserébe „jó polgári (koszt) étkezés adandó”. A szállásadó egyfajta szülő-helyettesítő, mindig tudnia kell, hol vannak és mit csinálnak a diákok. A tanulási idő alatt a diák nem tartózkodhat a szállásadó családja körében. Dohányzás tilos, ugyanúgy, ahogy tilos „nyitott ablak mellett hegedülni, énekelni, zongorázni vagy harmonium órát tartani”. Vita esetén az igazgató dönt, betegség esetén a szállásadó gondoskodik az ápolásról, a diákok közt szobafelügyelőt kell választani, aki figyel a rendre, a tisztaságra, és figyelmeztetéseinek mindenki köteles eleget tenni. A felügyelő tanár mellett az igazgató és a tantestület minden tagja látogatást tehet és észrevételeit bejegyezheti a naplóba. A szobanapló bejegyzései egy kifejezetten egyszerű táblázatba kerülnek, a bejegyzés dátuma, a bejegyzés maga („Észrevételek, intézkedések”), látogatási idő, óra, perc, a látogató tanár aláírása.

1934-35, by Jurisich szoba

De hogy is nézett ki ez a kőszegi tanév a szobanapló felől nézve? 1934. szeptember 11., Veni Sancte. Stimmel, az iskolai értesítő is ezt a dátumot írja. Feltűnően nagy az átfedés az iskolai értesítőben lejegyzett fontosabb pillanatok és a szobanapló beírásai között. Egyik se tudja szó nélkül hagyni, hogy Zoltán Géza igazgató szeptember 20-án „Aktivitás a földrajtanítás szolgálatában” címmel előadást tartott egy országos tanítói fórumon. Bár a szobanapló többet elárul: a fővárosi előadás (amit a kőszegi diákok nyilván nem láthattak) „nagysikerű” volt. A naplót figyelő tanár piros tollal dolgozik, egy-egy nyelvhelyességi megjegyzést tesz (a „felvették” a növendékek adatait kifejezést hullámos vonallal aláhúzza: „Honnan? s nehéz volt?”), de különösebb problémája nincsen a lakókkal. Olykor maga az igazgató, Zoltán Géza is átfutja a lapokat (remélhetőleg észrevette, hogy „nagysikerű” volt az előadása), olykor ceruzával, olykor csak aláíráspecséttel hagyja jóvá az olvasottakat. A látogató tanár itt-ott terelgeti a naplót, bár nem általánosan jellemző, azért ezek mégis csak felnőtt emberek. Igazgatói látogatás nagyjából másfélhetente. Fogalmunk sincs, hány helyszínen lakhattak tanítóképzős kinnlakók a városban, de az állandó figyelem kétségtelen, az igazgató nem egy sosem látott, magasan a diákság fölött levegő lény volt. „Az egyh. ének óra a számos beteg miatt elmaradt.” Hullámos pirossal aláhúzva, és: „Honnan veszi ezt? Valóságot írjon a naplóba”, majd igazgatói aláíráspecsét.
Amúgy rendes, unalmas mindennapok csordogálnak a kőszegi intézetben, sok szokványos iskolai vagy iskola közeli programmal. Viszonylag gyakori „a napirend változatlan” bejegyzés. Focimeccs, tánctanfolyam, igazgatói rendelet, hogy a növendékek Liebich fodrásznál nyiratkozzanak, temetői kimenő Mindenszentekkor, Bognár tanár úr a finnugor rokonságot méltatja. Rengeteg illemtanóra, októberi osztályozó gyűlés, Pintér László mennyiségtanból, németből és magyarból intést kapott. November elején „kedves kis ünnepség”, „Igazgató úr nemesszívűségéből a zárkában fogva tartott rab madarak visszakapták szabadságukat”. A szobanaplóba beszűrődik a nagypolitika is: „Az utolsó órán Cziráki tanár úr méltatta Horthy fővezér bevonulásának jelentőségét.” Másnap: „Vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, Magyarország kormányzójának mint fővezérnek Budapestre való bevonulásának 15. évfordulója. Az előadások e napon szünetelnek.” Mint ahogy december hatodika se Miklós-nap, se Szent Miklós vértanú napja, és véletlenül se Mikulás, sokkal inkább „őfőméltósága vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr névünnepe. E napon az előadások szünetelnek.”
Kosármeccs a harmadikosok és az ötödikesek között, az idősebbek győznek 20:2-re. Bognár tanár úr „az épület emeleti ablakából vezette a játékot”. A kőszegi Frontharcos Szövetség fúvószenekarának hangversenyén részt vettek a fiúk igazgatói engedéllyel – mellette pirossal tanári bejegyzés kérdez rá, hogy mely alkalomból rendezték a hangversenyt, illetve hogy ezt fontosabb lett volna leírni.
Kőszegfalva, az ottani tanító karácsonyi színdarabjának megtekintése. Velemi kirándulás, lékai kirándulás. A tizenöt éve Ausztriához tartozó Lékáról hazafelé elveri őket az eső, így a határig busszal jönnek.
Leventeoktatás, katonai kiképzés, önképzőkör.
„Igazgató úr megdorgálta az ifjúságot, hogy zenével foglalkozó tanítónövendékekhez nem illően csak uniszónó éneklik a Himnuszt. Igazgató úr megbotránkozását fejezte ki, és megparancsolta, hogy ez a jövőben elő ne forduljon.”

Fordulópont, hiányérzet

Bájos az a lap, amely 1934 és 1935 fordulóját jegyzi le: hazautazás, majd első iskolai nap. Tulajdonképpen semmi különleges, talán csak annak idézi fel ez az oldal az ünnep meghittségét, a mosnivalóval, tankönyvekkel és ajándékokkal való december közepi hazautazást, majd a január eleji visszaérkezést ez a lap, aki maga is lakott kollégiumban.
Ez a fordulópont egyúttal nehéz volt Miklósnak és Lacinak is: januárban mindketten intőt kapnak, magaviseletből, illetve németből. Sőt, egy tanári bejegyzés: 11-én 6 óra 45-kor a fiúk még nem voltak felöltözve. 12-én 7 órakor Pataky Miklós még ágyban volt. Pintér László vasárnap, Pataky Miklós hétfőn és kedden szobafogoly.

Máris megmozdult valami, ugye? Máris élőbb az egész.
Január 24-én jókora, piros, igazgatói aláírás kíséretében: „Fürdés!”

Talán pont ez a pár pont árulja el legjobban, mivel kapcsolatban lehet hiányérzetünk. A szobanaplónak ugyanis nincsen szaga. Nem érződik a szoba hangulata. Nem látszik a vendéglátó család. Nincs egy név. Nincs egy szubjektív kiszólás. Nem ismerjük meg a fiúkat. Alig-alig látszik a szoba, alig a szállás, alig-alig látszik az utca és a város. Az iskolai mindennapok látszanak. Az intézményi közéletizmus. Még az összesen alig 5-6 szöveges bejegyzést tett tanárokról is többet tudunk meg, mint a két fiúról. Nem veszekednek, nem szomorúak, nem boldogok. Egy-egy helyen, ahol tényleg elragadtatottnak tűnnek („A szebb jövőbe vetett lelkes reménykedésünk felett biztatón ragyogott a tavaszi verőfény.”), máris megcsillan valami a valóságból.

A valóság pedig, ami felett ez a bizonyos szobanapló nemesen és öregesen elsiklik: hogy ezek itt húszéves gyerekek, most kezdődött számukra az élet. De sajnos nem látunk belőlük szinte semmit: elkéretőznek színházba, intőt kapnak, önképzőkörre meg futóversenyre járnak. Az Igazgató Úr szellemességéről szó esik, de a srácoknak nincsenek poénjai. Valószínűleg maga a műfaj nem engedi ezt, és butaság elvárni egy kötelezően és szárazon, ráadásul elvárások alapján vezetett szobanaplótól, hogy különösebben bemutassa a két lakó mindennapjait. Az nyilvánvaló, hogy nem lehettek ezek a mindennapjaik. Az is lehet, hogy a Kőszeg + diákélet bolygóegyüttállás fölé egyenesen az Iskola a határon terít valami olyasfajta elvárást, hogy itt regénybe pillanatokat meg diákanekdotákat kéne látnunk.
A tavasz intőkkel kezdődik, mindkét lakó megkapja a maga büntetését – persze nem derül ki, miért. „Kis városunk lengő zászlódíszbe öltözött. Majdnem minden házon lobogó. A végek magyarjai!” „Igazgató úr figyelmezteti az ifjúságot, hogy a most folyó képviselő-jelölések alkalmával ne bocsátkozzanak éretlen politikai fejtegetésbe.” „Szobánk padlója ma lett súrolva. A szoba lakói ma fürödtek.” ”

A kőszegi tanulóifjúság énekkarainak a várudvaron tervezett rádióközvetítéses hangversenye az eső miatt a Zárda dísztermében folyt le. Ez alkalommal két filléres-vonat is érkezett városunkba. A látogatókat azonban nagyon lehangolta a kőszegi „vendégűző eső.”
És itt is a tanév vége.

De hogy került Keszthelyre?

A szobanapló tartalmánál valamivel érdekesebb a kérdés, hogy miért találtuk meg ezt a füzetet Keszthelyen, a Balatoni Múzeum könyvtárának asztalán egy zacskóban „Felajánlás a múzeumi könyvtárba” címkével. A zacskóban több más kiadvány is volt, ezek közül egy másik, hasonló füzetet tudtam a mostani tárgyunkhoz kapcsolni: a borító ugyanolyan, és bizonyos Pintér Károly tanítási gyakorlófüzete. A két kézírás nem ugyanaz.
Pintér László és Károly nevű tanítók-diákok keszthelyi kapcsolódására nem találtunk semmit, a Pataky család után kezdtünk nyomozni, és meg is lett a kotori Pataky Viktor, aki vélhetően a mi Miklósunk édesapja. Tudni kell, hogy a Muraköznek még a magyar időkben is elenyésző volt a falusi lakossága, így ha Muraközből származó magyarokról van szó, a birtokosokon (Boldogfai Farkas) túl leginkább vagy városiakra (ez lényegében csak Csáktornyát jelenti), vagy falusi értelmiségre, illetve zsidókra (Somlyó Zoltán költő) célszerű gondolni. Nos, Pataky Viktor Kotorban tanító és iskolaigazgató volt, illetve állandó munkatársa a Csáktornyán megjelent Muraköz című hetilapnak (a lapban a nevét i-vel írta). Emellett a kotori takarékpénztár főkönyvelője volt.
Szinte nyilvánvaló, hogy a kotori iskolaigazgató Trianon után nem maradhat a helyén. Nemcsak azért nyilvánvaló, mert az impériumváltás után egyszerűen nem volt szükség magyar nyelvű oktatásra a faluban, hanem annál is inkább, mert Pataky Viktor részese volt egy helyi botránynak, aminek nem csekély nemzetiségi vonatkozása volt. 1912-ben álneves (vagyis nem szignózott) cikket írt a Muraköz című lapban Leitmann György kotori plébános ellen, aki a falusi gyerekeknek az irodalmi horvátot oktatta, a miséket a Zágrábból kapott könyvek alapján folytatta, illetve nem egy, nem két fiatalt buzdított arra, hogy ne a magyarországi, hanem a horvát iskolai rendszerben, a horvát fővárosban folytassa tanulmányait. A muraközi horvátok sajátos identitású és nyelvi világú közösséget képeztek. Abban az időben – ennek mára nyilvánvalóan nincs sok nyoma. A Zágrábban és a Muraközben beszélt horvát nyelv állítólag szinte az érthetőség határáig eltért egymástól, amihez hozzájött a horvátság egészétől különálló történelmi múlt is. Innen, 2022-ből nehéz igazságot tenni, hogy vajon a kotori plébános bűne valóban akkora volt-e, vagy csak valami személyes ellentét állt a fejlemények mögött, a pécsi bíróságra jutott ügyet mindenesetre Pataky Viktor javára zárták le. Annak ellenére, hogy a Dunántúl című lapnak az eseményekről beszámoló szerzője érezhetően nem vele, hanem a horvát pappal szimpatizált, és per „túlfűtött tanító” beszél Patakyról.
A kis kitérőt azért tartottuk fontosnak, mert megvilágítja, hogy a mi kőszegi diákunk családjának miért lehetett muszáj Magyarországra költöznie Trianon után. Mindössze két gyanús nyomot találtunk: a Hivatalos Közlöny 1925-ben miniszteri köszönetet tolmácsol mások mellett Pataky Viktor keszthelyi tanítónak „a tényleges szolgálatból való kiválása alkalmából”. A másik a Pesti Hírlap egyik 1934-es számából való: Pataki Viktor „nyug. áll. isk. tanító (Sashalom)” a Jugoszláviából kiűzött magyarok részére tett adományt. Látszólag ellentmond egymásnak a kettő, hiszen Keszthely nem egyenlő Sashalommal, és bőven lehet, hogy a két találat közül csak az egyik rejti a mi Pataky Viktorunkat, azonban ha mélyebben megnézzük: mindkettő a mi mesénkbe illik.
Elképzelhető tehát, hogy a kőszegi tanítóképző diákja, Pataky Miklós azon a bizonyos 1934. évi karácsonyon már ide, Keszthelyre jött haza a szüleihez.

Lehmann Ágnes – Szálinger Balázs