Tizenöt év (és egy éjszaka) a múzeumban – Interjú Szabó Ferencné Évával

2020. február 21. Múzeumi csapatInterjúMúzeumtörténet

Közönségkapcsolati munkatársunk, Szabó Ferencné Éva mesél nekünk a múzeumban töltött éveiről, tapasztalatairól.

Névjegy

• A Keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában tanult
• Dolgozott korábban a Hévíz Hotel Thermálban, a Hotel Helikonban, a Vendéglátóipari Szakközépiskolában, a keszthelyi Marcipán Múzeumban és a Kehida Thermál Szállóban
• Hobbijai a rejtvényfejtés, sütés-főzés, lekvárfőzés, tortakészítés és a család
• Két gyermeke és két unokája van

 

Mennyire kötődsz Keszthelyhez?

Keszthelyen születtem, itt töltöttem a gyerekkoromat, a fiatalságomat Keszthelyen neveltem fel a gyerekeimet, akik szintén itt élnek, és a városban születtek az unokáim is.

Ahogy a többi Kollégától, Tőled is megkérdezem: melyek a legrégebbi emlékeid a Balatoni Múzeumról? Mikor jártál itt először, és mik voltak a benyomásaid?

Mind általános iskolás koromban, mind középiskolában, családdal, osztálytársakkal megfordultam itt látogatóként is, mindig kellemes emlékek töltöttek el már akkor is. Mivel az épületnek van egy különös varázsa, többször randevúztam is a múzeum előtt. A lányom is itt tartotta az esküvőjét.

Mióta dolgozol a múzeumban?

2004. óta dolgozom a múzeumban, teremőrként kezdtem, majd pár évvel később pénztárosként folytattam, a mai napig ezt a posztot töltöm be.

Ha összeveted mondjuk a 15 évvel ezelőtti és a mostani Balatoni Múzeumot, miben és hogyan változott az intézmény?

Amikor 15 éve idekerültem, teljesen más volt a múzeumi élet, nem csak a dolgozók szempontjából, hanem a kiállítások kapcsán is. Nagy létszámú személyzet dolgozott a múzeumban, aztán kevesebben lettünk, így a munkatársaknak is több arcát kellett megmutatniuk, ha helyt akartak állni. Nőttek az elvárások, de mindez a nehézségek mellett pozitív hatással volt mindenre.

Mik a feladataid?

Az, hogy az információs pultban vagyok, természetesen egy összetett feladat.

A múzeum nyitásától a zárásig, kulcskiadáson át a bejövő hívások kezelésén keresztül, e-mail-ek intézésén át sok-sok minden történik itt. Értékesítés, elszámolások, leltárok, ki merre mozog, jönnek a vendégek, csöng a telefon, a kollégának kérdése van….nem könnyű sorolni.

Persze, nem mindig zökkenőmentes, de az ember igyekszik állni a sarat.

Mi(k) a legérdekesebb része(i) a munkádnak?

Mivel eredetileg a vendéglátásban dolgoztam, a sok ottani éjszakába nyúló műszakhoz képest kikapcsolódás volt a múzeumba kerülni, bár itt is vannak éjszakai rendezvények, mindig örömmel vállaltam. Szívesen látom a vendégeket, különösen a családokat, gyerekeket.

Szeretem a kicsi ovisokat nézni, ahogy a színes ruháikban, copfocskákkal csivitelnek az aulában.

Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen volt fiatal anyukának lenni.

Az évek során több tízezer látogatóval, sok érdekes esettel találkoztál itt a múzeumban. Mesélj róluk!

Szokatlan, érdekes dolgok természetesen történtek velem itt az évek során… Például az egyiptomi kiállítás alkalmával, amikor kikötés volt, hogy a kiállítás biztonsága megkívánja a személyes őrzést is.

Így történt az, hogy bent töltöttem egyedül az éjszakát a múzeumban, és többek között a szarkofágot őriztem.

Aki hasonló, közönségkapcsolati munkát végez tudja, milyen nehéz sokszor ez a munka. Jól sejtem, hogy mindez nemcsak kreativitást, jó konfliktuskezelést, de sok türelmet és empátiát is igényel?

Nagyon sok embert megismertem, barátságokat kötöttem, sokat tanultam… Közben történtek jó és rossz dolgok is, de az biztos, hogy fejlődött az emberismeretem, a konfliktuskezelésem, a problémamegoldó képességem, és rugalmas embernek tartom magam.

Annak is kell lenni, a türelemről, kedvességről nem is beszélve, amikor a látogató itt esküdözik, hogy van neki az adott kedvezményhez igazolványa, csak épp nem hozta magával.

Ettől függetlenül azon vagyunk, hogy mindig megtaláljuk a megoldást, és a látogató elégedetten távozzon. Ezt bizonyítják a vendégkönyvben lévő bejegyzések is.