Csikófejes citera

A szőlőültetvényeken ősszel zajló munkák az évszak legdolgosabb napjai közé tartoznak szerte az országban. Az egész évben nagy gonddal ápolt szőlőtőkék ekkorra meghozzák gyümölcsüket, s végre elérkezik a betakarítás ideje. A szüret kezdete hagyományosan valamely jeles naphoz kötődött, Szent Mihálytól (szept. 29.) Simon-Júdás (okt. 28.) napjáig. Ebből a szempontból a Balaton környékén Terézia (október 15.) napja volt a legfontosabb, mely a Dunántúlon sokfelé volt szüretkezdő nap.

A szüreti szokásokhoz hozzátartoznak a szüreti mulatságok, bálok, felvonulások, az evés-ivás, az ének és a tánc. Szüretelés közben egyes munkanapokon esténként a szőlőmunkások külön táncot, kapásbált, citerabált rendeztek. Ezek olyan táncalkalmak voltak, ahol a tánczenét sokszor nem zenekarok vagy cigánybandák, hanem alkalmi muzsikusok szolgáltatták.

A jó hangulatú szüreti vigalmakra emlékezve a hónap műtárgyának egy citerát választottunk.

A Magyar etimológiai szótár a latin cithara (‘négyhúrú lant’) szóból származtatja a megnevezést, aminek eredeti forrása a görög kithara – melyről a gitár szó is ered. Az elnevezést az idők folyamán több húros hangszertípusra is alkalmazhatták. A citera szó még a 20. században sem volt általános kifejezés, az Alföldön az 1950-es évekig a tambura, “asztali tambura” megnevezést használták a hangszerre. Általában a szegényebb néprétegek hangszere volt, néhány helyen, ahol nem tellett zenekarra, még a lakodalomban is citerajáték szólt. Dalkedvelő férfiak, nők és gyerekek is hamar megtanultak rajta játszani, így egy-egy mulatság alkalmával a zenész nem került pénzbe, a résztvevők felváltva játszottak a hangszeren, vagy ketten-hárman citeráztak együtt.

A hangszer olcsón és egyszerűen előállítható, otthoni szerszámokkal már egy átlagos kézügyességű parasztember is elkészíthette – és általában el is készítette – magának. Ezen kívül voltak nevezetes citerakésztők, akik egy egész környéket elláttak citerával – vásárokba járva, citerán játszva árulták sajátkészítésű hangszereiket. A Dunántúlon és az Alföldön a citerát a legjellemzőbb népi hangszernek tekinthetjük, nagy elterjedtségéhez valószínűleg hozzájárult a könnyen hozzáférhetőség.

A hónap műtárgya 2020-ban került a múzeum tulajdonába egy adományozásnak köszönhetően. A citera újszerű állapotú, használható. A többféle citera típus közül ez a kisfejes-hasas citerák körébe tartozik, ami az egyik legnépszerűbb típus, a csikófejes díszítés is ennél fordul elő leginkább. A készítő a nagyfejet és az oldalfejeket lóalakokkal díszítette, a kilenc hangnyílásos fedőlapot pedig festett virágmoívumokkal. Érdekesség, hogy bár a lófejes díszítés a legelterjedtebb, a formai-szerkezeti kutatás során ökörfejű, madárfejű, halfejű és medvefejű citera is előkerült.

Tárgyválasztásunkkal arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy október elseje a zene világnapja.

Irodalom:

BENKŐ Loránd (főszerk.)
1967 Citera. In: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1. A-GY. Budapest: Akadémiai kiadó

PALÁDI-KOVÁCS Attila (szerk.)
1990 Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest: Akadémiai Kiadó