A habarcs alatt

2018. április 8.

Hogy hogyan zajlott a Balatoni Múzeum palotájának építése, arról korábbi írásunkban már szóltunk. 

Most képzeletben álljunk a múzeum elé (kellő távolságba, hogy belássuk az egész főhomlokzatot), és gondolkodjunk el, mit is látunk: egy méreteiben impozáns, palotaszerű épületet, mely manzárdtetőivel, kiugró rizalitjaival, cikornyás díszítőelemeivel egy régmúlt világot idéz.

A neobarokk / újbarokk – a historizáló építészet vagy az eklekticizmus egyik ágaként – olyan jelentős építészeket vont zászlaja alá hosszabb vagy rövidebb ideig, mint Wälder Gyula (1884-1944 – a „wälderi neobarokk”), Kotsis Iván (1889-1980), Kozma Lajos (1884-1948) – és Györgyi Dénes.

A képen látható, elegáns úriember, Györgyi Dénes (1886-1961) a művészfelmenőkkel terhelt Györgyi-Giergl család tagja, a korszak pályadíjakkal és megbízásokkal elhalmozott építésze, az Országos Iparművészeti Iskola megbecsült tanára fizikailag és érzelmileg is balatonalmádiból származó felesége révén került közel a Balatonhoz, vált a Balatoni Társaság aktív tagjává, s a keszthelyi múzeumépítkezés (egyik) önjelölt főszereplőjévé.

Kubinszky Mihály (1927-2016) építész, építészettörténész sokat foglalkozott Györgyi munkásságával.

Úgy vélte, korai időszakában – a 20. század első évtizedében – együtt szárnyalt azokkal, akik megújították, és a historizmusból mintegy kiemelték a magyar építészetet (Kós Károly, Jánszky Béla, Mende Valér, Árkay Aladár, Thoroczkay Wigand Ede stb.).

Népies modern, angol ízlésű, Bauhaus hatású épületei, kubista felfogású bútortervei egy, a stílusokhoz és formákhoz jó érzékkel nyúló tervező munkái. Talán művész felmenőihez vezethető vissza, s látványtervei is jól bizonyítják, hogy rendkívüli grafikai tehetséggel volt megáldva.

A neobarokk és Györgyi viszonyáról így ír Kubinszky:

„Az újbarokk épületek kedvelése az európai építészetben még az első világháború előtti évekre vezethető vissza, hogy azután a háború megrázkódtatásai nyomán a „cifra nyomorúság” általános architektonikus megtestesítőjévé váljék. Györgyi Dénes szorgalma és ízlése töretlen, de lendülete csakúgy, mint másoké, megtörik.”

Elképzelt szituációnkban nem csak az épülettel állunk tehát szemben, hanem azzal a szomorú ténnyel is, hogy bár a múzeumot a magyar építészettörténet két világháború közötti időszakának (midwar period, Zwischenkriegszeit) egy méltón tisztelt építésze jegyzi, annak oeuvre-jében a keszthelyi Balatoni Múzeum megtervezése finoman szólva is a visszalépést jelentette.

Azért ne legyünk túl szigorúak.

Idézzük fel, hogy a korszakban szokás volt – főleg középületekre kiírt pályázatoknál – előre, látszólag önkényesen meghatározni, milyen stílusban tervezendő az adott épület.

Múzeumunk esetében azért kicsit más volt a helyzet: a megrendelő, azaz a Balatoni Múzeum-Egyesület nem írt ki pályázatot, s nem ismerünk olyan dokumentumot, mely arról tanúskodna, Lovassyék konkrétan meghatározták volna, milyen történeti stílusban kell felépülnie gyűjteményeik leendő otthonának.

Valószínűbb, hogy felette örültek az építész jelentkezésének, pláne, hogy a szokásos díjazása töredékéért vállalta a feladatot, s akkor is így érezték volna magukat, ha történetesen egy neoreneszánsz kultúrpalotát álmodik meg nekik Györgyi.

De miért épp neobarokk?

Egy – eléggé „urban legend”-szerű – magyarázat szerint Györgyi a múzeumépítkezés miatt lebontandó, Festetics-tulajdonban álló versenyistálló neobarokk épületére pillantva kapott ihletet (épületkép az előző blogban!). Ha így is volt, ez nem az ok, már csak az okozat: a stílusválasztás mögött minden bizonnyal a konzervatív megrendelői attitűd állt.

Váltsunk nézőpontot, s az épületről, illetve építészéről tekintsünk a korszak építészetére, s az előzményekre.

„Szomorú, trianoni Magyarország, kábult világ” – így jellemzi a Györgyi-kortárs dr. Bierbauer Virgil (1893-1956) építész, építészettörténész azt az időszakot, amelyben a Balatoni Múzeum is megszületett.

Még az 1910-es években bontakozik ki hazánkban egy irányzat, mely a korábbi törekvésektől (historizálás, eklekticizmus, szecesszió) leginkább az egyszerűség és szerkezeti őszinteség hangsúlyozásában különbözött. „Form follows function” – hirdette Louis Sullivan (1856-1924) amerikai építész már 1896-ban.

Haladás, modernség, célszerűség – szép, szép, de a világháború e téren is közbeszólt: az 1920-as évek neokonzervativizmusa, állami és egyházi ideológiai rendszerei, a Horthy-kor neobarokk társadalmi berendezkedése, nem bizonyultak jó táptalajnak a hasonló eszmék számára.

Miként más, a háborúban vesztes államokra, úgy Magyarországra is jellemző volt a múlt felé fordulás, melynek célja az elveszített stabilitás forrásának megtalálása. Hamis illúziókért a középkor vagy épp Mária Terézia korának a történelmi emlékezetben virágzóvá, dicsővé szépült időszakához fordultak vissza.

„Az építészet hatalmas szárnycsapásokkal néhány évtized alatt végigívelt az európai építészet ezeréves történetén. […] A középkor és a renaissance utánzása után logikusan el kellett következnie annak az időnek, mikor a barokk nyomul előtérbe.”

– írta találóan Genthon István (1903-1969) művészettörténész 1933-ban.

A konzervatív ideológiák adekvát kifejezőjeként fellépő neostílusok korabeli térhódítása persze már akkoriban sem tetszett mindenkinek. A szakirodalomban gyakran feltűnnek mellette az „epigonépítészet” és a „stílusbilincs” fogalmai, az „ironikus”, „irreális” és „lélektelen” jelzők.

„A mai építész az életet és ne az életnek külszínét, a reprezentációt szolgálja.” – hangoztatta a már idézett Bierbauer, akinek építészettel szembeni követelményei a neobarokk elevenjébe találnak.

„Maradandóság” – erről szegény, málladozó gipsz díszítmények csak álmodoznak.

„Szerkezeti őszinteség” –a habarcsból emelet pillérek és értelmetlen párkányok ugyan sohasem hallottak ilyesmiről.

„Anyag és forma ne mondjon ellent egymásnak”, „a forma feleljen meg rendeltetésének” – sorolhatnánk még. Hatásos (jel)mondatok, de mit tegyünk, ha kőnek hazudtuk a habarcsot, és palotának a múzeumot…?

Györgyi életművében azért nem annyira kakukktojás a Balatoni Múzeum.

Korábbi és későbbi alkotásain is előfordul barokkos téralakítás, homlokzati kiosztás. A keszthelyi múzeumépület egyfajta előzménye a budapesti Hangya szövetkezet irodaháza (1917-1920), s a húszas években dolgozott – Münnich Aladárral közösen – az ugyancsak neobarokk debreceni Déri Múzeum épületének tervein is.

A két múzeumépület alaprajza sok hasonlóságot mutat (lent balra a debreceni, jobbra a keszthelyi épület alaprajza látható).

Különös ellentmondások feszülnek az épületben: a már idézett Kubinszky mellett dr. Basics Beatrix művészettörténész is felfigyelt arra, hogy a barokk díszítőköpeny mögött célszerűen formált, funkcionális tereket találunk.

Hogy erről megbizonyosodjunk, gondolatmenetünk – „sétánk” – végén térjünk vissza kiindulópontunkhoz, az épület főhomlokzata elé.

Menjünk fel a kővázákkal keretelt főlépcsőn, lépjünk be az épületbe, s haladjunk a szélfogón át az aula felé. Figyeljük a pillérek ritmusát, csodálkozzunk rá a kitágult térre, mely az emeletre vezető, impozáns lépcsőházba torkollik. Kerengjünk egyet a kis belső udvart körbefogó, U- alakú folyosókon, aztán nézzük meg a templomi hangulatot árasztó emeleti nagytermet.

Valóban, van mit értékelni az épületen, az épületben. Olykor küzdelem benne a ma elvárásainak megfelelő, a közösségért létező, befogadó és élettel teli múzeumot működtetni, de ha egy 120 éve intézményesült, nemes cél 90 éves megvalósulását látjuk benne, talán elnézhetjük ezt neki.

Felhasznált irodalom:

• Dr. Basics Beatrix: Új múzeumok tervezése a két háború között. In. MuseumCafé 2005/2
• Dr. Bierbauer Virgil: Mai magyar építészet. Különlenyomat a Pásztortűz 1942. június 15. számából
• Déry Attila: A forma visszaszerzése. Építészettörténeti tanulmányok. Kiadja: TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szakkönyv Üzletága 2002.
• Gábor Eszter: A két világháború közötti magyar építészet tendencia-váltásai. In. Ars Hungarica 1984/1
• Genthon István: Háború utáni középítészetünk stílusa. In. Magyar Szemle 1933/1
• Kubinszky Mihály: Györgyi Dénes. http://mek.oszk.hu/01100/01196/html/
• Kubinszky Mihály: Györgyi Dénes emlékezete. In: Magyar Szemle 2017/9-10