„Magától értetődően teszem a dolgom” – Interjú Lehmann Ágnes restaurátorral

2020. március 20. DigitalizálásRestaurálásInterjúMúzeumi csapat

Névjegy

Iskolák:

• A Tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban érettségizett
• Könyvkötő szakképesítést Budapesten szerzett
• Szakmai gyakorlatát az OSZK-ban végezte
• Könyv és –papírrestaurátor felsőfokú szakképesítést szerzett az Országos Széchenyi Könyvtár
  keretében működtetett oktatási központban

Korábbi munkahelyek:

• Országos Széchenyi Könyvtár
• Regensburg: Magán restaurátor és könyvkötő műhely
• Compactor Bt.
• A Lipcsei Egyetemi Könyvtár (Bibliotheca Albertina) restaurátor műhelye

Legkedvesebb időtöltése együtt lenni családja tagjaival, családi társasjátékozás
Szeret mozogni, úszni, biciklizni és kutyát sétáltatni

Mióta laksz Keszthelyen?

2003 augusztusában költöztünk Keszthelyre Göttingenből. Azelőtt nem ismertem a várost. Tolna megyében, Hőgyészen nőttem fel.

Aztán Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtárban tanultam és dolgoztam, mint könyvkötő. Három kisfiúval érkeztünk a Balatonhoz, a kislányunk már itt született.

Emlékszel, mikor jártál először a Balatoni Múzeumban? Milyen élmény volt?

Az első múzeumi látogatásom a gyerekekkel volt, pontosan nem is emlékszem rá. Az biztos, hogy még a régi állandó kiállítást néztük meg.

Ami jobban megmaradt, egy Rezi kirándulás emléke.

Ahogy a várhoz baktattunk, tövében – mint később megtudtam – Havasi Bálint múzeumigazgató a múzeumból hozott tárgyakkal körülvéve mesélt a vár történetéről.

A fiúk otthon abban az időben egyfolytában „lovagossat” játszottak. Így kapva kaptak az alkalmon, hogy kézbe vegyék a kardokat, felpróbálják a sisakot és kérdezgessenek.

Lenyűgözte őket a lehetőség, és mint hálás szülő, nekem ez az emlék jut eszembe a múzeumról.

Hogyan kerültél először kapcsolatba a múzeumi munkával?

2014-ben, mint restaurátor dolgozhattam a Balatoni Múzeumnak. Gyanó Szilvia néprajzos-muzeológus Betlehemes kiállítást tervezett. A múzeum pályázatot nyújtott be, és támogatást nyert a Nemzeti Kulturális Alaptól restaurálásra. Öt sérült állapotú betlehemes templomot kellett kiállításra előkészíteni, konzerválni.

Nagyon izgalmas feladat volt, mert én könyv és papír restaurátor vagyok, ezek a tárgyak pedig gyakorlatilag fából készült papírborítású templom makettek voltak. Azóta már egy második kiállításon is szerepeltek, sőt most egy részük állandóan megtekinthető lesz a látogatók számára az új néprajzi látványtárban.

Külföldön is éltél és dolgoztál. Mesélj erről az időszakról!

A Lipcsei Egyetemi Könyvtárban dolgozhattam. Nagyon hasznos tapasztalatok, izgalmas munkák vártak itt rám. Dolgozhattam többek között középkori könyvekkel és keleti tekercsekkel is. A könyvtárban többféle digitalizálási projekt működött, én zsidó kéziratokat készítettem elő a fényképezésre.

Jelenleg a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. országos digitalizáló programjának keretén belül dolgozol a múzeumban. Hogyan látod, mi a célja, miért fontos a múzeumi gyűjtemények digitalizálásának?

Nagyon fontosnak tartom, hogy felmérjük és lássuk, mennyi értékkel rendelkezünk.

Egy ilyen kis múzeum is, mint a miénk, tele van kincsekkel. A fotótártól a képeslapgyűjteményünkön, a térképeken, plakátokon át a néprajzi tárgyakig, régészeti anyagig. Többek között ezek bemutatására jött létre a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA), amit a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. működtet.

A műtárgyak, gyűjtemények digitalizálása több szempontból is fontos feladat. Elsődleges célja, hogy értékeinket minél szélesebb közönséghez eljuttassa, aki nem tud ellátogatni például a Balatoni Múzeumba az is láthassa legalább a virtuális térben mit is őrzünk itt.

Ennek jelentőségét sajnos a napjainkban zajló koronavírus-járvány miatt megváltozott életformánk is megerősíti.

A kutató munkában is fontos szerepe van, hisz így gyorsabban, könnyebben elvégezhető az adatgyűjtés egy része.

Mint állományvédelmi szakember, úgy gondolom, hogy ha vigyázunk is műtárgyainkra megfelelő körülmények között tartjuk őket, betartva az erre vonatkozó szabályokat, koruknál fogva akkor is nagyon sérülékenyek.

Ne feledjük, több száz, akár több ezer éves tárgyakról beszélünk. Digitális lenyomatukat megőrizve, már mindenképpen tettünk egy lépést bizonyos formában megőrzésükre. Ez nem mentesít a megfelelő raktári elhelyezés, és műtárgyvédelmi szempontból is megfelelő kiállítási körülmények alól, de forráshiány miatt ezek a feltételek sajnos nem mindig adottak.

Így legalább megőrizhető az információ, amit a tárgy hordoz.

Most a néprajzi gyűjtemény egy részének digitalizálásra előkészítésével foglalkozom. Ez a munka nem csak fényképezésből, szkennerezésből áll. A tárgyak előkeresése, előkészítése, majd fényképezés után az elkészült digitális tartalom és a hozzá tartozó adatok feltöltése, rendszerbe helyezése időigényes feladat.

Ez a munka kapcsolódik a nemsokára nyíló Néprajzi Látványtárhoz, melynek köszönhetően teljeskörű képet kapunk a gyűjteményből. Amit nem láthatunk, a kiállítótérben megtekinthetjük majd egy digitális archívumban.

Különösen hangzik talán, de úgy érzem, ebben a munkában édesapám köszön vissza.

Gyerekkorom legmeghatározóbb élményei az évenként megismételt erdélyi kirándulások voltak. Kalotaszegről származó dédnagyapám nyomán a 70-es évek közepén elindult Erdélybe. Már az első útján bevonzotta az ott akkor még működő gazdálkodó falusi közösségek archaikus világa.

Lelkes amatőrként gyűjtött zenét, éneket, tárgyakat. Minden nyáron ez volt a nyaralásunk, kisgyerekként ez az élmény elraktározódott, később felnőtt létem identitásává vált. Valószínű ez is oka, hogy kedvelem a régi tárgyakat és örömmel dolgozom velük.

A régi dolgok iránti kíváncsiságot, amit a szüleimtől kaptam, én is igyekeztem átadni gyermekeinknek. Ami talán jól sikerült, mert a legnagyobb fiam régésznek készül.

A múzeumban én is belekóstoltam a régésztechnikusi munkába, így mindig van közös témánk.

Az emberek talán nem is gondolják, milyen sokféle munka folyik egy múzeumban a kulisszák mögött. A Balatoni Múzeum csapatának valamennyi tagja több területen is helytáll. Rád milyen feladatok vártak, várnak a fentieken túl?

Kihasználva a szaktudásomat Haász Gabriella történész-muzeológussal, a történeti dokumentációs gyűjtemény felelősével nekiláttunk felmérni a kézirattár és a térképtár állományát, majd a plakátok, oklevelek következtek.

Ennek az anyagnak egy részét már restauráltam, de az asztalomon ott várakozik a következő adag térkép és plakát. Arra várnak, hogy tisztítás és konzerválás után digitalizáljuk őket.

Belecseppentem továbbá a kiállításépítésekbe és bontásokba is. Ezt igen testhezálló feladatnak érzem, mert jól tudom hasznosítani hozzá a könyvkötő tudásomat.

Minden kiállítás más és más, részben vagy egészében „saját gyártmányú” installációt igényel.

A kedvencem ezek közül a barlang volt, mely „A denevérek színes világa” című kiállításhoz készült.

Jordán György kollégámmal építettünk egy ötven négyzetméter felületű barlangot, papírmasé technikával.

Nagyon büszke vagyok rá, mert minden szempontrendszernek megfelelt, amit meghatároztunk, és ez volt az első ilyen építményem. A technikához szükséges alapanyagokat lelkes keszthelyi látogatóink gyűjtötték, igazi közösségi munka volt.

A gyerekekre gondolva patkó alakú alagút is készült hozzá, amit azóta is lelkesen emlegetnek.

A munkád mely része áll a legközelebb a szívedhez?

Bár kis hányadát teszi ki a munkámnak, szívemnek legkedvesebb a múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvétel. Kaszás Judit kollégámmal nemrég egy új, tematikus foglalkozás – a beporzókról szóló „Csodabogarak” foglalkozás – koncepcióját is kidolgoztuk, és még épp volt rá lehetőségünk, hogy több óvodás csoportnak meg is tarthassuk.

Szeretek gyerekekkel foglalkozni, a nyári táborokban adódó feladatok elvégzésében is szívesen segítem a kollégákat.

Ennek a munkámnak is megvan a háttere. Férjemmel, Gönczi Péterrel négy gyermeket neveltünk fel, és a mai napig hálás vagyok neki, hogy úgy lehettem édesanya, ahogy azt a legjobbnak képzeltem. Megteremtette a lehetőségét annak, hogy otthon dolgozhassak és hosszú ideig a gyerekekkel maradhassak.

Ez egy nagyon inspiráló időszak volt mindannyiunk számára. Sok olyan tapasztalattal járt, ami jól jön a kézműves foglalkozásokhoz, s hogy ezt kiegészítsem, elvégeztem a pedagógiai asszisztens képzőt is.

Végezetül, „a reklám helye”: szerinted miért jó múzeumban dolgozni?

Mert színes, változatos, sokrétű. Mire megunnád az egyik feladatot, már jön egy teljesen más jellegű. Ez teljesen nekem való.

Sokszor vannak hórukk munkák, és sürget az idő, akkor bizony nagyon elfárad az ember.

Az biztos, hogy mindig van mit csinálni. Magától értetődően teszem a dolgom. Úgy érzem, minden eddigi tapasztalásom, tanulásom és tudásom a helyére került, kamatoztatni tudom őket.

Ez jó érzéssel tölt el, ami szerintem nagyon fontos dolog a mai elégedetlen világunkban.