A pálinkakutatás eredményeiről szólt a délután

A Zala Megyei Népművészeti Egyesület 2024-es áprilisi programján belül április 13-án a Panoráma Népművészeti Galériában a pálinkafőzéssel és fogyasztással kapcsolatos előadásokat hallhattak az érdeklődők.

Az előadássorozatot Németh Péter, a Balatoni Múzeum igazgatója kezdte meg, aki beszámolt a múzeum egyik nyertes Magyar Géniusz pályázatáról, melynek címe „A házi készítésű gyümölcspárlat kultúrája és értelmezése a Balaton vidékén a 20. század második felétől napjainkig.” A pályázatnak köszönhetően nem csak a témához kötődő kutatások indultak meg, hanem az intézmények közötti kapcsolatok is erősödtek, közös szakmai napok és konferenciák szerveződtek, ahol a kutatók beszámolhattak eredményeikről. A pálinkakultúra eredményes vizsgálata céljából még egy kutatócsapat is létrejött.

A második előadó Csüllög Zsófia, a Balatoni Múzeum etnográfusa volt, aki a lepárlás és a pálinkakészítés történetét vizsgálta. Kiderült, hogy a lepárlás technikájának fejlődésében fontos szerepe volt a középkori alkimistáknak és szerzeteseknek, akik voltaképpen orvosságként alkalmazták az égetett szeszes italokat, melyek később aztán gyógyszerből lassan élvezeti cikké kezdtek el átalakulni. A vizsgálatokból megállapítható, hogy az idők során hol engedélyezték, hogy korlátozták a pálinkafőzést valamilyen formában. A 2010-ben bevezetett szabadfőzés előtt már több csoport is alakult a világhálón – titokban –, ahol a pálinkát főzni vágyók tanácsokkal látták el egymást a gyümölcsfaültetéstől kezdve a lepárlásig.

Gyanó Szilvia, a Thúry György néprajzos-főmuzeológusa a „Pálinkás emlékek” című kiállításon látható pálinkafőzőfazekakat mutatta be részletesen, felhívva a figyelmet az érdekességekre, egy-egy tárgy különlegességére. A kiállítás először a Balatoni Múzeumban volt látható, majd 2024 februárjában a Thúry György Múzeumba vándorolt, ahol a nagykanizsai anyaggal egészült ki. A tárlat március 23-án, immár harmadik helyszínen nyílt meg a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban, ahol a Göcseji Múzeum néprajzi gyűjteményének pálinkástárgyaival bővült – így már három intézmény anyagát tekinthetik meg egy helyen a látogatók. A fazekak összehasonlításánál feltűnik, hogy míg a Balaton környéki fazekakra jellemző a széles fenekű, totya forma, addig a dél-zalai fazekaknak szűkebb az alja és kiöblösödnek. A fazekaknak egy vagy kétfülű változatait ismerjük, melyek gyakran egyedileg, megrendelésre készültek ajándékba, ezért a tulajdonos neve, a készítés évszáma is megjelenhet rajtuk, s ez nagy segítség a kutatóknak.

A harmadik előadó Kiss Nóra volt, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum néprajzkutatója, aki arról mesélt, hogy milyen lehetőségek voltak a legális pálinkafőzésre azután, hogy 1938-tól a szeszgyártás állami monopóliummá vált. 1951-ben létrejön a Gyümölcsaszaló és Szeszfőző Vállalat, mely az összes Zala megyei hivatalos szeszfőzdét magába olvasztotta, s több, mint 20 évig működött. A főzdéknek több problémával is meg kellett küzdeniük, úgy, mint a szezonalitás, a modernizáció és a villanyvilágítás hiánya és a folyamatos elavulás. Az 1970-es évek közepére a vállalat pálinkafőzdéi sorra zártak be, sokaknak egyre messzibbre kellett vinni a cefrét főzetni, ezért voltak, akik inkább az illegális megoldáshoz folyamodtak, és zugfőzők lettek. A közvélemény nem tartotta bűnnek a házi pálinkafőzést, az újságokban az illegális pálinkafőzők elfogásáról megjelenő elrettentő hírek és büntetések sem voltak visszatartó erejűek.

A hallgatóság többször hozzászólt az előadásokhoz, a program végén eszmecsere alakult ki a pálinkafőző fazekakról és a pálinkafőzés módszereiről.

Az előadássorozat a „A házi készítésű gyümölcspárlat kultúrája és értelmezése a Balaton vidékén a 20. század második felétől napjainkig” című Magyar Géniusz pályázathoz kapcsolódva jött létre.

Fotók: Gyanó Szilvia