Betlehemes bot

A betlehemezés a magyar nyelvterület legnépszerűbb karácsonyi szokása. A betlehemes játék a mai napig fel-felbukkan az iskolák karácsonyi műsorának előadásai közt és talán akadnak még települések, ahol hagyományőrző csoportok tartják életben e mély gyökerekkel bíró dramatikus játékot. A decemberi hónap műtárgya a játék egyik elmaradhatatlan kelléke, az úgynevezett zörgős- vagy csörgősbot.

A csörgősbot hagyományosan egy fémkarikákból álló csörgőszerkezettel ellátott, pásztorok által használt eszköz. Zörgetésével a pásztor a nyájat és a nyájat őrző kutyákat figyelmeztette, de a csordások és gulyások az elkóborolt szarvasmarhát is ilyen bottal terelték vissza: olyan ügyesen dobták el a botot, hogy az az oldalával ütődött az állat testének, nem okozott a jószágnak sérülést. A célba dobást a bojtárok könnyebb és kisebb, 60-80 centiméteres bottal gyakorolták, az idősebb pásztorok botja nehezebb és hosszabb, 1-1,2 méter volt. A botot a pásztor saját maga készítette általában somfából, tölgyből, kökényből vagy szilfából. Fontos, hogy tőről vágott alapanyagot kellett használni, mert az ágfa nem jó – könnyen reped, hamar törik. A csörgőszerkezetet is a pásztor készítette el, a karikákat és szögeket is ő rakta a botra.

Ünnepekkor, mulatságokon a pásztorok jókedvükben a botot rázták, a földet verdesték vagy botdobálós pásztortáncot jártak vele.

Több, mint egyszerű pásztorbot.

A betlehemezés egyházias jellegű népszokás, eredete a templomokban felállított betlehemekig vezethető vissza. Már a IV. századi római templomokban is építettek betlehemet, Krisztus születésének jelenetét a VII. századtól kezdve pedig egyre több helyen ábrázolták bábokkal. Az első liturgiai misztériumok (vallásos tárgyú színjátékok), misztériumdrámák kifejlődésével egyidőben a bábok szerepét lassan élőalakok kezdték átvenni, mígnem a betlehemes játék a XIII. század elejére már annyira profanizálódott, hogy a pápa kitiltatta a templomokból. A játék a templom falai közül kilépve térben és időben is sokat változott, hazánkban a legnépszerűbb karácsony környéki paraszti misztériumjátékká alakult. Főbb jelenetei Mária és József szálláskeresése, a háromkirályok látogatása, a Heródes-játék – amit gyakran külön játszanak el vízkeresztkor – és a pásztorjelenet. A pásztorjelenet középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő pásztorok állnak, akik énekelnek, táncolnak. A pásztorok elengedhetetlen kelléke a csörgős vagy láncos pásztorbot, melyet az éneklés alatt a földhöz ütögetve szólaltatnak meg.

Fényképek betlehemezőkről. A fotókat Sági János késztette a Balatoni Múzeum berendezett műtermében, 1904-ben.

Ilyen botot a régi pogány szokások maradványainak őrzői, a regösök is használtak regölés közben, s végső soron több kutató is párhuzamba hozza a szintén csörgőkkel, láncokkal felszerelt sámánbottal is. Az eszköz szinte varázspálca, amit a bűvös igéket tartalmazó refréneknél zörgettek a regösök. Sebestyén Gyula határozottan kijelentette, hogy a bot nem a nyugati eredetű misztériumokkal együtt került a betlehemesek birtokába, hanem regös örökség. Akárhogy is legyen a jószágtartás, pásztorkodás sokáig fő foglalkozás volt hazánkban és Európa más népeinél, így nem meglepő, hogy a szokásoknál használt tárgyi anyagban is megjelennek ehhez kapcsolódó eszközök. A pásztor talán nem is pásztor a botja nélkül, így egyértelműen szükség van ezekre a pásztorjeleneteknél is.

Gyűjtésre való felszólítás a Somogyi Újságban, 1905. január 4-én.

A felhívás talán a Balatoni Múzeum akkori néprajzkutatójának, Sági Jánosnak köszönhető, aki akkoriban a regösök, betlehemesek, háromkirályjárók eszközeit gyűjtötte. A hónap műtárgya 1904-ben került a múzeum tulajdonába, és nem kizárt, hogy az első csoportképen a jobboldalon ülő fiú is ezt tartja a kezében. A bot vastagsága 13-14 centminéter, hossza 96 centiméter. 5 szöget vertek bele, melyeken 6-6 téglalap alapú vaslemez zörög. A botszáron piros színnel látható az eredeti leltári szám – 841 –, melyet talán még maga Sági írt az eszközre.

Irodalom és források:

Magyar néprajzi lexikon: csörgősbot, láncosbot, háromkirályjárás
Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság: Betlehemezés
BELLOSICS Bálint: 1909 Karácsony. In: Uránia X. (12. sz.) 493–500.
PINTÉR Jenő: 1930 Egyházi színjátékok. In: Uő. Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés – 1. A magyar irodalom a középkorban. 573–578.
SÁGI János: 1905 Keszthelyi és keszthelyvidéki regösök, betlehemesek, háromkirály-járás és aprószentek. In: Néprajzi értesítő V. (5. sz.) 117–131.
SEBESTYÉN Gyula: 1900 A magyar varázsdob. In: Ethnographia XI. (10. sz.) 433–446.
TIMAFFY László: 1963 Kisalföldi csörgősbotok. In: Ethnographia LXXIV. (2.sz.) 161—180.
VISKI Károly: 1935 Drámai hagyományok. In: Viski Károly (szerk): A magyarság néprajza III. A magyarság szellemi néprajza I. – Népköltészet, stílus és nyelv. 327–371. Budapest
Somogyi Újság XII. évf. (1. sz.)