Hímes tojások

A tojás, mint az élet, az újjászületés szimbóluma egyidős az emberiséggel. Már a kőkorszakban a halott sírjába festett tojást tettek. Régészeti kutatások során találtak 4. századi germán sírokban mellékletként festett tojásokat, de akár görög, etruszk és gall példákat is említhetünk.

Magyarországon a tojásdíszítés első tárgyi emléke egy avarkori sírban talált karcolással díszített tojás.

A tojás előfordul a különféle népek teremtésmítoszaiban is, mint a Kalevala vagy akár az indiai, görög és egyiptomi mitológiában, de japán és perui mitikus történetekben is központi szerepet kap.

Maga a tojás az emberiség számára különféle jelentéseket hordoz:

Máig területenként eltérő szokásai vannak annak, hogy milyen színűnek kell lennie a húsvéti tojásnak. Hagyományosan a nyugati kultúrában – már a 13. század óta – a húsvéti tojás színe a piros.

Ezzel jelképezve Krisztus vérét, az életet, a győzelmet és az életörömöt.

Tojásfestésre főként a környezetben gyűjtött növényi részek főzetét, forrázatát használták. A nálunk legkedveltebb piros színt több féle módon is elérhették. Leginkább a bolti berzsenyből állították elő, de a beregi juhászok például bárányvérrel festették a piros tojást. A fűrészfű ( Serratula tinctori) parázs fölött megpörkölve timsó hozzáadásával is piros színt ad.

Elsősorban a nők foglalkoztak a tojás díszítéssel, de a karcolt és patkolt technikát főleg a férfiak „mesterségének” tekintették.
A díszítménykincs egy része igen egyszerű, egyes geometrikus elemek már az ősrégészeti anyagban is megtalálhatók. Másrészt a díszítmény a reneszánsz eredetű hímzések és kerámiák ornamentikájából származik.

A Balatoni Múzeum gyűjteményében a viaszolás technikájával készült tojások vannak többségben. A viaszolásnál festetlen tojásra egy íróka nevű eszközzel olvadt viaszt visznek fel, majd festőlébe helyezik. A viasszal bevont részeknél a festék nem fogja meg a tojáshéját, így keletkezik a minta. A mintakincs formavilágára az ősi geometrikus alakzatok a jellemzők. Ilyenkor a tojást hosszanti vonalakkal két vagy négy mezőre osztják, rámázzák. Az így kialakult mezőket díszítik tovább geometrikus mintákkal.

A karcolt tojás készítésekor először befestik a tojást, majd ezt követően egy éles szerszámmal a festék réteget karcolják le a tojáshéjról. Mintavilágára az aprólékosabb kidolgozás, az életkép-, állat- és élethű virágábrázolás a jellemző.

A Balatoni Múzeum hímes tojásai elsősorban Keszthely 30-40 km-es környékéről származnak.
A hímes tojásokat ezen a környéken elsősorban a keresztszülők ajándékként adták a keresztgyereknek vagy leányok adták őket a locsolóknak, de előfordul a szerelmi ajándék is. A gyűjtemény tojásainak nagy része 1950 előtt készült, de a 21. századból is, főleg népi iparművészek által készített tojások is gyarapítják a gyűjteményt.

Mintáik között gyakoriak a különféle forgórózsák, tulipánok, a rozmaring vagy más indák, levelek, virágcsokrok, de előfordul a madár-, kutya- vagy emberábrázolás is.

Sok esetben feliratot is olvashatunk, amelyek alapján egyértelmű, hogy mikor, hol, ki, kinek és akár az is, hogy milyen célból készítette a hímes tojást.

Találkozunk szerelmi ajándékként készült tojással, melynek felirata a következő:
„Liliomszál a kezembe / jer tubicám az ölembe.”

Más feliart egyértelműen utal arra, hogy készítője férfi volt:
„Juliskámnak 1893
Három kincset keress, higyj, remélj és szeress
Sándor”