LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2014. szeptember 2. KedvezményrendszerMúzeumok ÉjszakájaFestetics örökség

A pályázat egyik célkitűzéseknek megfelelően Keszthelyen 2014. június 21-én este hat óra és hajnali egy óra között tíz non- és forprofit intézmény (Balatoni Múzeum, Helikon Kastélymúzeum, Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely, Balaton Színház, Cadillac Múzeum, Múzeum Zoo, Szendrey Júlia Emlékszoba, Rádió és Televízió Múzeum, Kályhák Háza, Belvárosi Kiállítóhelyek) közös szervezésében került megvalósításra a Múzeumok Éjszakája.

Múzeumok Éjszakája 2014

A rendezvényre 3309 felnőtt és 1315 gyermek váltott jegyet, így a keszthelyi Múzeumok Éjszakájának összlátogatószáma 4624 fő volt.

A tavalyi évhez képest az összes jegyet váltó résztvevő számában 18% növekedést értünk el.

A jelentős növekedés egyrészt a hatékony közös marketingnek, valamint a médiaszponzoroknak (Zalai Hírlap, Szuperinfo) köszönhető.

A múzeum széles programkínálata biztosította, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot.

A rendezvény keretében 1952 felnőtt és 877 diák látogatta meg az intézményt (összesen 2829 fő). Ebből 623 felnőtt és 166 diákjegyet a Balatoni Múzeumban vásároltak meg a rendezvény résztvevői. Azt este folyamán a külföldi látogatók aránya az 1%-ot érte el.

A Nemzeti Kulturális Alaptól kapott 200.000 Ft támogatásból 90.000 Ft-ot a keszthelyi Múzeumok Éjszakáját népszerűsítő leporelló és plakát előállítását finanszíroztuk (reklám- és marketingköltség címén), a maradék 110.000 Ft-ot pedig Földes László előadói tiszteletdíjára fordítottuk.

Festetics-örökség kedvezményrendszer

A pályázat második elemeként a korábbi évek tapasztalatai alapján 2014. május 1-jétől a Helikon Kastélymúzeum, a Balatoni Múzeum, továbbá a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely és további 5 for-profit szolgáltató (Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Csillagvár, Balatoni Borok Háza, Festetics Helikon Taverna, Festetics Imre Állatpark) az egyéjszakás programokon túlmutató egész évben igénybe vehető Festetics-örökség kedvezményrendszert dolgozott ki.

A Festetics-örökség Magyarország egyik legjelentősebb főúri családja által létrehozott tárgyi és szellemi értékeket foglal magában.

A ma ezeket az értékeket képviselő és bemutató intézmények a kuponokkal kedvezményesen látogathatók. A többéves gyakorlatnak megfelelően, a „Festetics-örökség” projekt keretében együttműködő felek egységes arculattal, közös marketing és PR tevékenységgel valamint széles programkínálattal szólítják meg a Nyugat-Balaton térségébe látogató turistákat és vendégeket.

Az együttműködő partnerek célja a hagyományos és idényjellegű balatoni turisták mellett, a hévízi és zalakarosi vendégkör megszólítása, a májustól-szeptemberig tartó szezonalítás megnyújtása.

A kuponfüzetek a Festetics-örökség kedvezményt nyújtó szolgáltatóknál kerültek elhelyezésre.

A kultúrafogyasztók az egyes partner intézményeknél bizonyos szolgáltatások igénybevétele esetén juthatnak hozzá a többféle kedvezmény felhasználására jogosító kuponfüzethez.

A kedvezménykártya reményeink szerint a Festetics-örökség széleskörű megismeréséhez és a résztvevő intézmények látogatószámának növekedéséhez járul hozzá.

Szakmai beszámoló letöltése

Havasi Bálint

Havasi Bálint

régész - múzeumigazgató
+36 83 200 454 (9.00-13.00)
balint.havasi@balatonimuzeum.hu