LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
0
2022. július 21. - szeptember 12. pályázati felhívásEurópa Kulturális Fővárosa

A Balatoni Múzeum nyílt pályázatot hirdet „A Város Művésze” címmel, 2022. novemberi lebonyolítással.

A pályázat célja, háttere

A Helikon az antik kultúra világában a múzsák lakhelye, a magyar kultúrtörténetben pedig Keszthellyel kapcsolódik össze, amióta gróf I. Festetics György több mint kétszáz évvel ezelőtt a városba hívta az ország ismert művészeit. Keszthely fekvésének, épített örökségének és kulturális hagyományainak köszönhetően ma is inspiráló közeg a művészeknek, bizonyítja ezt az itt született, itt dolgozó művészek sora vagy akár az ország legnagyobb középiskolás művészeti seregszemléje, a Helikoni Ünnepségek.

A Város Művésze program keretében Keszthely városa vendégül lát két, más-más művészeti ágban alkotó művészt, akik az adott hónapban együtt vesznek részt a város kulturális közéletében. A Város Művésze nyílt pályázat célcsoportjai a fiatal kortárs alkotóművészek az ország teljes területéről.

A pályázat során kiválasztott művészek Keszthelyen töltik a 2022. november hónapját, és az itt tartózkodás idején minimum 12 alkalommal közönségtalálkozón és középiskolai bemutatkozáson-foglalkozáson, esten, más programon vesznek részt. Bízunk benne, hogy az alkotók a program lejárta után is visszatérő vendégeink lesznek, illetve reméljük, hogy a keszthelyi hetek olyan művek megalkotására inspirálják őket, amelyek gazdagítják a város kulturális hagyományát.

„A Város Művésze” programot az atelier koordinálja, a művészeket az atelier házigazdája, Szálinger Balázs József Attila-díjas keszthelyi költő instruálja.

A nyertes művészek díjazása

A díjazottak az itt tartózkodás idejére – 2022. november 1. – 2022. november 30. – az alábbi juttatásokban részesülnek:

  • szállás a Balatoni Múzeumban,
  • bruttó 350.000Ft/fő pályadíj,
  • szabad bejárás a város összes múzeumába, kulturális rendezvényére.
  • A pályaműre vonatkozó elvárások

    A jelentkezőknek pályázati dokumentumot kell benyújtaniuk, mely a következőket tartalmazza:

    1. Nevezési lap (aláírva, szkennelve, pdf formátumban)
    2. Szakmai önéletrajz(aláírva, szkennelve, pdf formátumban)
    3. A művész egy kiválasztott műve, amelyre különösen büszke. Terjedelmi megkötések: vers esetén maximum 150 sor, próza esetén maximum 10 ezer leütés, zenei mű vagy filmes anyag esetén maximum 20 perc, képzőművészeti mű esetén minimum 1, legfeljebb 4 mű (szobor, kisplasztika, festmény, grafika, installáció stb.) fotója/másolata.

    A pályázat beadási módja, határideje

    A pályázati dokumentumokat kérjük e-mailben a marketing@balatonimuzeum.hu címre megküldeni, mellékelve a képzőművészeti alkotás esetén jó minőségű, színes fotó(ka)t, zenei mű esetén a pályázathoz csatolt hanganyagot, vagy letöltési linket, filmes anyag esetén letöltési linket, képzőművészeti mű esetén a mű(vek) (szobor, kisplasztika, festmény, grafika, installáció stb.) fotója/digitalizált másolata.
    A pályázat beadási határideje 2022. szeptember 12.

    A pályaművek elbírálása

    A pályaművekről Balatoni Múzeum művészeti kuratóriuma dönt. A pályázat eredményhirdetésének tervezett időpontja: 2022. szeptember 17.

    További információ

    További információ a Balatoni Múzeum elérhetőségein kérhető.

    Keszthely, 2022. július 21.

    Szálinger Balázs
    szakmai vezető

    Németh Péter
    múzeumigazgató


    A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

    Letölthető tartalom:

    Nevezési lap pdf
    Nevezési lap doc
    Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató
    A Város Művésze 2022 pályázati felhívás