Egy titokzatos és megrázó történet rajzolódik ki a szemeim előtt…
Hideg február végi napon lent járunk a város egyik öreg pincéjében, nyirkos a levegő, vizes a talpunk alatt a talaj, világítás nincs, csak a nálunk lévő lámpák fénye nyitja meg kissé a teret.
Dolgozni jöttem, kincslelet előkerülési helyét hitelesítem.
Munkatársam fémkereső detektorral pásztázza a pince nyirkos földjét. Csönd van és sötét. Vezetékek lógnak a fejünk fölött, a pince törtkőből készült falai nedvesek a párától.
Lépésről-lépésre vizsgáljuk át a területet.
Ahogy haladunk előre, a helyiség vége felé előbukkan egy gödör, az a sekély árok, ahonnan annak a bizonyos gyűjteménynek a darabjai előkerültek.
A deportálások megkezdésének előestéjén elrejtett magángyűjteményről van szó. Több ezer érméről és néhány személyes tárgyról, ékszerről.
A műszer jelez és egy római kori érme kerül elő a sáros talajból. A leletegyüttesből való, hiszen voltak itt üvegszilánkok, összetört üvegek is.
Újabb fémes hang, újabb lelet.
Van adatunk arról, hogy több, már Egerszegre deportált vagyonosabb polgárt visszahoztak a városba, miután vallatóiknak beismerték, hogy elrejtették értékeiket.
Ennél a családnál ennek nem maradt írásos nyoma, de a törött, üres üvegek és a szórványos érmék egykori bolygatásra utalnak.
Közben fenn, körülöttünk az utcán zajlik az élet. A város mit sem tud rólunk. Mi vagyunk itt lent páran, akik az idő fogságába estek. Jó fogság ez, gondolom.
Az a titokzatos és megrázó történet napról napra tisztábban rajzolódik ki a szemeim előtt.
Kisebb nyomozást végzek. Olvasok bálokról, hölgykoszorúról, társasági életről. Adományokról a hitközségnek és az irgalmas nővéreknek. A szeretett fiúról, aki gyógyszerész.
Azután tudósítás a fronton meghalt fiúról, akit az apa nem hagyott idegen földben nyugodni. Hazahozta, Ő maga ment utána, hogy a sajátjai közt tudja. Fiának kabalaként viselt ezüstgyűrűjét, melynek vésett felirata reményt táplált, talán apja tette el emlékül.
Azután olvasok örömteli eljegyzésről, később házasságról. Eljegyzési ajándékként egy-egy szív alakú medál készül egyik oldalt vésett felirattal. Később ismét gyászról és temetésről- ekkor egy gyűrű az özvegy legféltettebb kincsei közé kerül. Párjával sosem találkozik, az hitvese kezén marad, talán az utolsó pillanatig.
75 évvel ezelőtt, egy tavaszi napon összeszorult gyomorral, talán kapkodva, idegesen, elrejtenek itt a pince végében valamit.
Sekély gödröt ásnak, üvegeket kerítenek és gondosan elföldelnek. Gyűrűket, fényképes medálokat, emlékeket. Üvegbe zárva az életüket.
Elássák azt a néhány üvegedényt, ami talán majd az újrakezdést segíti egyszer, ha ennek az egésznek vége lesz. Elássák azt a néhány személyes tárgyat is, a legfontosabbakat- az elhunyt férj karikagyűrűjét, eljegyzési ajándékot, feliratos ezüst gyűrűt, egy kisgyerek talán első ceruzájának csonkját- hogy legalább ennyi megmaradjon.
Akkor, amikor semmi sem maradhat meg. Ők sem.
Az elrejtett tárgyakat évekkel később egy véletlen hozza felszínre és egy tisztességes ember bejelenti.
Én régészként vagyok ott a pincében, hitelesítem az előkerülés körülményeit.
Idén a Régészet napja tematikája a fény és a sötétség, az erőszak és a titok, a tabu és a félelem köré szerveződik. Ez mind-mind benne van ebben a történetben és abban a kiállításban, amely jövő szerdán nyílik a múzeumban „Rejtélyes gyűjtemény. Egy keszthelyi zsidó család megmentett öröksége” címen.
Várunk mindenkit, akit érdekel, megérint ez a történet, a múltnak ez a valóban sötét oldala.