LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
0
2022. február 28. BalatonBalatoniBalatoni Múzeumévértékelő

Tavaly ilyenkor még komoly reményekkel vártuk az országban a járványhelyzet végét és a gazdaság beindulását. Amikor azt hittük, hogy az átoltottság és a megszerzett védettség miatt nem lesz több jelentős felfutás a megbetegedésekben, akkor ismét sikerült a vírusnak meglepni bennünket. Év végén a negyedik hullám csúcsán álltunk. Ennek ellenére, a lezárások feloldásakor májustól decemberig kiváló, vírusidőszak előtti, soha nem tapasztalat látogatói statisztikák realizálódtak a Balatoni Múzeum éves jelentésében. Javában megkezdődött az újév, a kultúra menőbb, mint valaha, a Balatoni Múzeum pedig repülőrajtot vett 2022-ben. Két kiváló díj birtokosaként a munka lendületesen indult az intézményben, a programtervek egész évre szolgáltatnak majd újdonságokat. Németh Péter múzeumigazgatóval beszélgettem. 

Szerző: Kiss Krisztina

A sarkalatos pontokat tekintve összegeznéd, kérlek, az elmúlt év eseményeit? Merre billent a mérleg a Balatoni Múzeumban?

2021 mozgalmasra sikerült, hisz a Covid-19 vírus rányomta a bélyegét intézményünk működésére. Az első hónapokat befolyásolta emellett, hogy személyi váltás történt, január 1-től kinevezett intézményvezető lettem. Az előző év novemberében pedig jogszabályi változások is befolyásolták a kulturális szférában dolgozókat. A korábban közalkalmazotti jogviszonyból munkaviszony-státuszba kerültünk, ami sokakból bizonytalanságot váltott ki, országos viszonylatban is. A járványügyi lezárás mellett ezek együttese mind rányomta a bélyegét az intézmény első hónapjaira. Bár nem tudtuk mi várható, – ismét tartottunk a hosszú hónapokig tartó lezárástól – gőzerővel készültünk a ’21-es évre úgy, hogy bármikor visszaállhassunk a megszokott kerékvágásba. Terveztünk újdonságokat, hogy nyitás esetén azonnal tudjuk várni a látogatókat. Május 1-én megnyithattuk kapuinkat, ezzel június 5-én az első nagy kiállításunkat. „A fürdőélet a nagy háborúban” címmel – a Vendéglátóipari Múzeum vándorkiállítása érkezett hozzánk, amelyet saját tárgyakkal is kiegészítettünk. Felpörögtek az események, az év első felében személyi változások is történtek az intézményben, hiszen marketing és rendezvényszervező, valamint néprajzkutató munkatárs érkezett hozzánk. Közös erővel vetettük bele magunkat a nyárba, június közepén elstartoltak a táboraink. Ezt követte a Múzeumok éjszakája, melyet rendkívül jól sikerült rendezvénynek titulálok. Annak ellenére, hogy csupán szigorításokkal, védettségi igazolvánnyal lehetett a programjainkat megtekinteni, a 2019-es látogatói adatok realizálódtak. A látogatói visszajelzések is arról biztosítottak, hogy a korábbi években megszokott változatos programokat nyújtottuk a közönségnek. A nyár a táborainkkal folytatódott, 6+2 tábort tartottunk, telt házasan. Sokfelé kirándultunk a gyerekekkel. A nyári statisztikák hasonlóan jól alakultak a múzeum életében, július-augusztus hónapokban rekordot is döntöttünk, a vírus előtti években tapasztalt látogatói adatainkat is túlszárnyaltuk. Kiemelkedően szerepelt a Festetics Szabadulószoba, amit ugyan 2020 novemberében nyitottuk meg, de akkor nem volt alkalma bemutatkoznia, de a ’21-es év lehetőséget adott erre. A Szabadulószoba kiválóan vizsgázott.

Mik a tervek az idei szezonra?

Nagy elképzeléseink vannak. Az előző évi jelentést leadtuk a napokban és ezzel párhuzamosan már készül a 2022-es munkatervünk. Több kiállítást is tervezünk, ezek között lesz egy másfél évet felölelő időszaki tárlatunk, ami az „Egy summás asszony mesevilága” címet viseli.  A tervek szerint a vidéki múzeumok számára kiírt Géniusz pályázatból szeretnénk megvalósítani. Annak eredményéről, hogy milyen arányú összeget sikerült elnyernünk, bármelyik pillanatban értesülhetünk. Ezt megelőzendő február elején nyitottunk egy Fiatal Balatoni Alkotók tárlatot, amely egy sorozatba illik bele. Sok éves kezdeményezésünk, hogy lehetőséget biztosítsunk pályakezdő fiatal művészeknek, akik valamilyen módon kötődnek a Balatonhoz és Keszthelyhez. Ezt az idei kiállítást már a tavalyi évre terveztük, de a vírus közbeszólt. Idén hét keszthelyi kötődésű művész mutatja be csodálatos, néhol kissé meghökkentő, de mindig elgondolkodtató alkotásait a múzeum Dísztermében. Amikor ez a kiállítás véget ér, máris készülünk építeni a következőt, amely az idén 250 éves keszthelyi középfokú oktatást mutatja be. Ennek a tárlatnak összefogója a Balatoni Múzeum és a Vajda János Gimnázium, de a VSZK, az Asbóth iskola, a Közgazdasági és a Nagyváty középfokú intézmények történeteit is bemutatjuk dióhéjban. A lokális tárlat egészen októberig lesz látható a múzeumban. Szeptember elején nyílik népművészeti tárlatunk. Ezt követi a Festészet napjához kötődő tárlat október közepén, majd az évadot november 11-én a „XII. Műszak” időszaki kiállítás megnyitója zárja.

Tavaly ősszel kertrendezési munkálatok kezdődtek…

Időszerű volt hozzányúlni kicsit a múzeumkert növényzetéhez, hiszen a kertet körülvevő fagyalsövény elég rossz állapotú, elöregedett és számos idegen faj került közé. Ennek a felújítását szakaszosan elkezdtük. A sövény egy részét kiemeltük, idén kora tavasszal újra fagyalsövényt ültetünk a helyére. Fontos az is, hogy a meglévő növényvilágra vigyázzunk, ezért a fáinkat borostyán-mentesítettük. Az épületet is óvni kell, ezért olyan metszéseket hajtottunk végre az épülethez közelálló fenyőkön, amelyek nem csonkítják a fa esztétikai értékét, viszont a múzeum épületét védik. Kiemelt célunk, hogy madárbarát kert legyünk. Ezen program keretében, a különböző madárfajok megtelepedését segítve, ’21 őszén madárodút és madáretetőket helyeztünk ki, madáreleséget szórva a környéken élő madaraknak. Denevér odút is szeretnénk tavasszal kihelyezni, a természet értékéhez komolyan hozzátartozó denevéreket is szeretnénk megvédeni. Jó volna, ha minél több elszaporodna a múzeum környékén. Pályázat segítségével tervezzük egy játszótér kialakítását is, de ennek az elbírálása még tart.

2021 karácsonya előtt jött a hír hogy a Balatoni Múzeum megkapta a Családbarát intézmény címet, szolgáltatás kategóriában!

Számtalan kritérium-rendszernek kellett megfelelnünk, auditor ellenőrizte az épület minden zugát, adottságait és a szolgáltatásainkat. Egy egészen maximálishoz közeli értéket értünk el. A tanúsítványt két évre ítélik oda és külön büszkeség, hogy a vidéki területi múzeumok között az elsők vagyunk, akik ilyen díjat nyertek. Muzeális intézmények közül hétnek van hasonló díja az országban. Ezt a téma, fontossága okán bővebb kifejtést érdemel, amelyet a következő Blog-bejegyzésünkben hamarosan olvashatnak is a kedves olvasók.

Emellett az Év Honlapja Különdíjjal is büszkélkedhet a múzeum!

2018-ban kezdtünk el azon dolgozni, hogy megújítsuk a honlapunkat, amihez az alapokat egy járásszékhely pályázaton nyert összeggel sikerült lefektetnünk. A weboldalt a helyi székhelyű Babelhal Webstúdió fejlesztette. Azóta évről évre dolgozunk, hogy a legjobbak közé kerüljünk, sok erőforrást fektettünk abba, hogy valóban méltók legyünk egy ilyen díjhoz. A kultúra kategóriában elért különdíjas helyezés óriási büszkeség, különösképp a zsűri méltatásában kiemelt indoklás, miszerint honlapunk példaértékű más vidéki múzeumok számára, nemzetközi téren is megállja a helyét. Természetesen tovább folytatjuk a munkát, mert meglátásom szerint kritikát kell gyakorolni magunkkal szemben is, törekedve mindig a fejlődésre. Ahhoz, hogy címeinket megtarthassuk, szinten kell tartanunk a minőséget.

Balatoni Múzeum - Az év honlapja Különdíj 2021

Mit gondolsz az összefogás erejéről?

Kiemelten fontos szempontnak tartom, hogy Keszthely város kulturális intézményei, legyen az muzeális intézmény, könyvtár, vagy épp színház, tudjanak együttműködni. Ha vannak közös célok, akkor azzal közösen tudjunk fellépni. Amennyiben konkrétan segíteni tudunk, akkor ezt is tegyük meg. Éppen zajlik néprajzi gyűjteményünk revíziója. Az áttekintés kapcsán előkerültek olyan tárgyak, melyekből több hasonló is található múzeumunkban. Leltározatlan tárgyakról lévén szó könnyen adományozhatók, ezért arra gondoltunk, gazdát keresünk a számunkra felesleges tárgyaknak. Mivel mezőgazdasági jellegű eszközökről van szó, megkerestük a Georgikon Majortörténeti  Kiállítóhelyet, ahol demonstrációs eszközként nagyon jól hasznosulhat funkciójuk. Több mint húsz eszköztől, a szőlőprés mellett egy fadézsától, egy faboronától, egy kőhordó kordélytól és egy szénahúzó gereblyétől is megváltunk. Jó szívvel és nyugodt lelkiismerettel adtuk át ezeket a tárgyakat, Horváth Zoltán igazgató gondozásában jó helyre kerültek és fontos célt tölthetnek be.

Hány dolgozója van jelenleg a múzeumnak?

Végig jártam a ranglétrát, 2008 óta vagyok a Balatoni Múzeumban és 2019 júniusa óta látom el a vezetői feladatokat. Jelenleg az állandó dolgozók száma 14 fő. Ezt a létszámot kiegészíti 9 fő kulturális közfoglalkoztatott, akik közvetlenül a Nemzeti Múzeummal, és a Fórum Hungarika-val vannak szerződésben. Illetve az önkéntes gárdánk is eléri a 10 főt. Összesen 30-35 fős kollektívával büszkélkedhetek. A Balatoni Múzeumnak vannak közösségei is, gondolok a social média felületeken létrejött csoportokra. 2020-ban rendeztük meg a Nagyváty kiállítást, az ekkor létrehozott Nagyváty-s Facebook alcsoportunkhoz már több, mint 1100-an csatlakoztak. Őket a múzeum közösségeként tartjuk számon. Ehhez csatlakoznak az önkéntes fémkeresők, akik ugyancsak hozzájárulnak szakmai munkánk sikeréhez. Az állandó dolgozókat mindenképp kiemelném, hiszen az ő folyamatos tevékenységük járul hozzá ahhoz, hogy a Balatoni Múzeum jó eredményeket ért el a tavalyi évben.

A bokros teendőid között van időd rekreációra?

Szellemi és fizikai egészsége érdekében kell, hogy az ember időt szakítson magára. Ezt a tényleg szerteágazó feladatot úgy lehet csak felelősen ellátni, ha néha van idő a teljes kikapcsolódásra is. Én nagyon szeretem a természetet, amikor csak lehet, kiszabadulok. A Kis-Balaton közelében élek, így oda rendszeresen biciklizem, vagy csak kisétálok a kertünk végébe, ahol húzódik a berek, ez kellemes kikapcsolódás számomra. Szeretek még olvasgatni is. 2019-ben a keszthelyi járás szakrális építményeit kezdtem feltárni, összeszedni, ez számomra most a legizgalmasabb hobbi.

 

 

Folytatás következik: a Családbarát tanúsítványról beszélgetünk…