LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2019. március 21. A kezdetekMúzeum történeteÁllandó kiállítás1930-40-es évek

Új sorozatunkban a Balatoni Múzeum állandó kiállításának történetéről mesélünk. Az első rész az 1930-40-es évekre kalauzol minket.

A Balatoni Múzeum épületén még átadása után tíz esztendővel is találtak munkát. Amikor végleg elkészült, már 1938-at mutatott a naptár. Tulajdonképpen erre az esztendőre datálható az új épületben a legelső állandó kiállítás, mely után ismét esztendők jőnek, s egy évtized is eltelik, hogy a látogatók megtekinthessék a másodikat.

A Balatoni Múzeum korszerű tárlatainak komoly története van, nem hirtelenjében álltak össze a háborút követő években. Nem is gondolnánk, hogy a háttérben milyen erők munkáltak, sőt csaptak össze aszerint, hogy milyen jövőt is képzeltek el az épületnek és a kiállítandó tárgyaknak.

Nem arról volt szó, hogy a múzeum ügyének kevesebb híve lett, ellenkezőleg, más kulturális területeken dolgozó intézmények és személyek is szerettek volna munkáikhoz jobb körülményeket. A keszthelyi Balatoni Múzeum épülete például a Földművelésügyi Minisztérium szemében kiváló feltételeket biztosított volna egy mezőgazdasági szakközépiskola és kollégium működésének beindításához.

Csakhogy az 1928-ban, az akkor még csupán húsz esztendős épület kimondottan múzeumnak készült, megálmodói minden egyes szobájához bizonyos funkciót is társítottak eredeti terveik szerint. A múzeum ügyét a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium karolta fel. Keresztury Dezső, Ortutay Gyula és munkatársaik igen jól tudták, hogy nem szállíthatók át a Balatoni Múzeum műtárgyai vagy írott emlékei például a Helikon könyvtár alagsorába. Igazuk volt: a múzeum és a kastélykönyvtár egymással nem integrálandó terület, más-más a funkciójuk.

Feszült helyzet alakult ki, s amikor Ortutay látta, hogy érvei hiábavalók, olyannyira sértve érezte magát, inkább lemondott, ki is vonult a tárgyalóteremből. A megbeszéléseknek, vitáknak szem- és fültanúja volt Bényi László, ő írta meg a történteket a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeinek 11. kötetében.

Bényi pontosan beszámolt a minisztertanácsi döntésről is, amelynek értelmében a múzeum maradhatott eredeti helyén. A múzeum vezetőjének munkatársaival együtt a legkomolyabban bizonyítaniuk kellett az addigi hivatalos vádat, miszerint:

“…a Balatoni Múzeum ez ideig nem töltötte be egyáltalán a tömegnevelés szempontjából hivatását.”

Ez természetesen nem volt így igaz, ám küzdelem folyt a falakért, annak használati jogáért. Csattanós választ kellett hát adnia a Balatoni Múzeumnak, már csak további léte, vagyis működése érdekében. Csalog József (őskor), Sági Károly (római kor és népvándorlás kora), Vajkai Aurél (néprajz), Endrődi Sebő (természettudományi rész), Wagner Nándor (szobrászművész – technikai rendezés), Csiszár Károly (restaurálás) és Bényi László kiváló szakmai, és emberileg végig odaadó munkát végzett.

Bényi neve után nem tettem zárójelbe, hogy mely terület felelőse volt, róla külön hadd emlékezzek meg, hiszen ő a képzőművészeti anyagot válogatta. Írásából tudom, hogy a bemutatott festmények tárlata a „Mészölytől Egryig” címet kapta. Bényi László felidézte Egry József alakját, aki bár nagybetegen, de még – mint egykori keszthelyi festőművész is – segített vásznai kiválogatásában. Ez a képanyag már előre vetítette azt az országos sikert, amit a hetvenes években aratott a keszthelyi múzeum a Balatoni képtár című festmény-kiállításával. De még 1949-ben vagyunk…

Két évvel korábban – 1947-ben – Keszthely környékén igen tudatos feltárási munkálatok kezdődtek, s az ásatásokon talált leletek valóban azt a cél szolgálták, hogy a múzeumba kerülvén mielőbb feledtetni tudják a háborúban megsemmisült műkincsek emlékét.

1949. július elsején nyílt meg az ország első, modernnek nevezett, múzeumi kiállítása. Sági Károly emígy fogalmazott:

“Ez volt felszabadulásunk után az első, új múzeumi kiállítás, amely hosszú időre megszabta a magyar múzeumok kiállításának művészi szemléletét és tartalmi mondanivalóját is.”

Sági Károly ezt dicséret-koszorút egyáltalán nem önnön szavaiból fonta, hogy a saját intézményére tehesse. Úgy vette át a Népművelés című folyóirat 1955. évfolyamából mint hivatalosnak számító értékítéletet. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy 1949-ben tartja a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) a párizsi konferenciáját, amelyben a küldöttek éppen azokat az alapelveket fektetik le, amik alapján a keszthelyiek már meg is valósították a kiállításukat, akkor elmondható, a Balatoni Intézmény éppen hogy megvédte az 1898 óta őrzött eszményeit.

Bényi László tíz felvétellel illusztrálta múzeumtörténeti írását, s fölöttük az olvasó könnyedén rekonstruálhatja a korabeli tárlatokat, maga előtt látja a természettudományi kiállítás termeit, a régészeti leleteket bemutató falfelületeket, a hajdani cserépedényekkel teli vitrineket, a máig őrzött bödönhajót, a szőlészettel és borkultúra-történettel foglalkozó sarkot…

Nagyban e fotóknak és leírásoknak is köszönhető, hogy most a korabeli kiállítótermekről teljes regisztert adhatunk.

1949 után a termekben a Balatoni Múzeum következő kiállításai voltak megtekinthetők:

  • Természettudományi kiállítás
  • Régészeti kiállítás
  • Őskort bemutató vitrin
  • Újabb kőkor-rézkor vitrin
  • Korai vaskor sarok
  • Késői vaskor, római kor
  • Balatoni szőlőkultúrát bemutató terem
  • A Balaton halászati emlékei
  • Régi parasztszoba (interieure)
  • Művészeti és céhtörténeti sarok

A tematikus és komplex Balaton-kiállítást 1967-ben újították fel. Erről a sorozat második részében itt olvashatunk.