0
2019. január 7.

Az első években kezdtek érkezni az ajándékok, adományok a múzeumi egyesület részére, és kaptak helyiségeket, ahol új tárolószekrényekben tekinthették meg a látogatók a régészeti és természetrajzi gyűjtemények különleges darabjait.

Az egyesület törekvései, a múzeum léte és célja azonban még mindig magyarázatra szorultak, és 10 évvel az alapítás után, 1909-ben Sági János, a néprajzi gyűjtemény őre a „Becsüljük meg a régiségeket” című cikkben adott tájékoztatást.

Nézzünk néhány szemelvényt, amikből megtudható, mivel foglalkozik a múzeum.

Íme, a régészeti gyűjtemény gyarapítása miért fontos:

Közvetlenül felhívja a földművesek figyelmét, hogy a talált régiségeket a faluhoz legközelebb eső múzeumba kell bevinni. Eladhatja vagy ajándékozhatja a tárgyat, utóbbi esetben rá is írják a nevét a tárgyra, „hogy mások is követhessék a szép és hazafias példát”.

A régiségek közül példaként hozza fel a csonteszközöket, amelyek megnézését ajánlja, és elgondolkodtatja az olvasót, miért vannak ezek kiállítva, és mit kell rajtuk megfigyelni.

A megfigyelés után jön a magyarázat, a jelen korból vett példákkal és összehasonlítással.

A hegyesre csiszolt csonttal átlyukasztotta az elejtett állat, pl. a medve bőrét, és belehúzta a fonalat vagy a bélből szárított húrt. Így készített magának ruhát a régi ember.

A nagyobb, kihegyezett csonttal ugyanúgy hasba lehetett szúrni az ellenséget, mint „most a katona a szuronnyal a maga ellenségét”.

Maga a csont is lehet átlyukasztva – a szarvasagancs darabnál akkora lyukkal, hogy fa nyelet tett bele, és így készítette az ütőfegyverét. Az átlyukasztott kisebb csontok pedig ékszerként szolgáltak, mert „az ember ugylátszik, hiu volt mindig”.

A különös formájú, csiszolt vagy lyukas kődarabok szintén gyakran akadnak a földet művelő emberek kezébe. A „menykőnek” nevezett kövekről azt tartják, hogy villámláskor esnek le az égből. Egyéb hiedelmeket is megemlít Sági János:

Következik a magyarázat: ezek vésők, fejszék, csákányok, buzogányok voltak egykor, és sorba téve megtekinthetők a múzeum tárlóiban. A ma embere is használ ilyen eszközöket, de vasból.

Minden magyarázat mellé gyakorlati tudnivalókat említ meg, amik az újságolvasónak érthetővé teszik az ismereteket.

Rövid történeti áttekintést ad a Magyarországon élt népekről és eseményekről, hogy köthesse hozzájuk a pénzeket és a fegyvereket.

Szól a temetkezési szokásokról, és hogy miről árulkodnak a sírmellékletek.

Egyéb régiségeket is gyűjt még a múzeum, amik az emberek otthonában előfordulhatnak.

Végül rávezeti az olvasót, mi a múzeum célja, amely mindenkié. Rámutat, miért nem jó a régiséget kereskedőnek eladni, és a múzeumi tárgygyűjtésben miért vegyenek részt minél többen.

Végső soron a Balaton-vidék fellendülésének is eszköze a múzeum és kiállítása, a turizmus révén.

A teljes cikk elolvasható a Keszthelyi Hírlap 1909. október 24-i számában.