0
2020. január 28. festészetKortárs művészetKiállításVideo

Tóth Xénia különleges, extravagáns ruhakollekcióival már többször is találkozhatott a keszthelyi közönség. 2020. február 22-én nyíló kiállítása egy  fiatal kora ellenére érett gondolkodású alkotót tár elénk, aki nem fél szembenézni önmagával és félelmeivel. 

  • A kiállításod a „Fiatal Balatoni Alkotók” sorozathoz kapcsolódik. Hogyan kötődsz a Balatonhoz, Keszthelyhez?

Keszthelyen születtem, számomra az otthont jelenti, ahová mindig nagy szeretettel térek vissza. Végigsétálok az utcákon, lemegyünk a partra a gyerekkori barátokkal, beköszönök a nagymamámnak, megsimogatom a fákat az út mentén. Szeretem Keszthely minden évszakát. Viszonylag hamar elköltöztem, 15 éves koromtól nem élek ott, mert a szívem mindig is a művészethez kötött, viszont nem volt olyan középiskola a környéken, melyben kiélhettem volna a célom.

  • Vannak régebbi, akár gyerekkori emlékeid a Balatoni Múzeumról?

Természetesen. Nagypapámmal jártunk régen mindig mikor kislány voltam. Megmutatta nekem a kiállításokat és sokat mesélt a természetről, a Balatonról, az emberekről, a városunkról. Mindig játszottunk a kertben utána. Most ha otthon vagyok, akkor a kishúgomat viszem, ha van esemény éppen mikor ott vagyok. Én ugyanúgy mesélek és játszok vele, mint a Papám annak idején velem.

  • A kiállításod címe „Általános félelmek”. Miért?

Egy régi bérházban éltünk Pesten. Egyik este szerencsésen beszorultam egyedül a 80 éves liftünkbe, két emelet közé. Láttam a lámpafényt félig a lépcsőházból, félig pedig a fekete liftház falát.

Pánikba estem, hogy elfogy a levegő.

Erős szívdobogás jött rám, hideg volt, sötét, iszonyatosan féltem a kicsi, szűk, zárt liftben. Körül-belül egy órát voltam bent. Azóta egyedül nem szállok liftbe, legyen akármilyen modern….

Úgy érzem, ez nem csak egyéni problémám, sokan tudnak ehhez az érzéshez kötődni. Kicsi, szűk helyek, beszorulás, egyszóval: Általános Félelmek. A dolog pozitívuma, hogy mindez elindított bennem egy nagyszerű kibontakozást, lehetővé tette a félelmeim kibontását, megragadását, értelmezését. Elkezdtem tereket, pontosabban lifteket tanulmányozni és festeni. Nagyon élveztem ezt a témát megjeleníteni a kis részletektől egészen az ember nagyságú liftbejáratokig. Ezután pedig más belső terekkel – ablakokkal, ajtókkal, enteriőrökkel – kezdtem foglalkozni.

  • Az „Általános félelmek” képsorozat egyik darabján egy lány áll a liftben. Te vagy ez a lány?

Igen én vagyok a képen. Mikor végre elkészült az életnagyságú festmény a liftről, amibe beszorultam, akkor egy fotó erejéig odaálltam elé.

Úgy olvadtunk egymásba, mintha a festmény része lennék.

  • Vannak munkáid, melyeknél fémszálakat, bársonyt, gyöngyöket, művirágot használsz. Középiskolában textiltervező szakra jártál. Ide vezethető vissza ez a változatos anyaghasználat?

Abszolút érezhető nálam a stílusok keveredése. Mindig szívesen ötvözök, nagyon erős maradt a textil vonal nálam, szeretek azóta is ezzel dolgozni. Azóta is készítek ruhákat, sok képemet úgy varrom ki vagy kötöm. Úgy mondanám, hogy egy összművész vagyok inkább, mint festőművész. Nem szeretnék különválni: érdekel az animáció, a textil, az anyagok, a festék, a videó is. Ezek határoznak meg, egész gyerekkorom óta kísérnek. Jó példa erre az apáca munkák megalkotása, mely számomra egy meditatív koncentrációs feladat volt. A népi és iparművészeti kategóriába sorolható „apácamunkák” inspirálták melyeket eredetileg ájtatosságból és megrendelésre készítették. Genderspecifikus, alapvetően nők által végzett alkotási folyamatról van szó. A műfajhoz szorosan hozzátartozik a világtól kissé befelé fordulás, elsősorban a kisméretű képek aprólékos kidolgozása, textilek, fémek, gyöngyök, drótok használata.

Elmélyült, komoly munka volt, türelmet tanultam közben.

Egy olyan dologhoz nyúltam, mely sok időt és energiát igényelt, nem lehetett festékkel megoldani gyorsan. Az eredetileg fémszálakból, bársonyból, selyemfonállal, gyöngyökkel megformált „polion-dísz” elkészítése különösen izgalmas volt.

  • Videó installációkat is csinálsz, a kiállításon is láthatunk majd belőlük. Mesélj ezekről!

Videó installációkban is nagy örömömet lelem, nagyon régóta fogalkozom ezekkel. Két évig tanultam animációt is. Azért használom, mert jól kifejezhetők általa a folyamatok vagy gondolatmenetek, ,,képet” tudok alkotni vele. Van egy videóm, „Near me” a címe, és a témája az Önmagunkkal vívott harc, Önmegismerés, Öngyűlölet, Önszeretet és az üldözés. (A videó itt tekinthető meg.)

A tipikus örök harc, mely elől valójában nem menekülhetünk. Fontos szempont volt az ősiség, törzsiség, egy belülről fakadó érzés kitárulkozása, kombinálva a városi, kortárs teátrális önreflexióval, exhibicionizmus, női szexualitás. A díszlet itt helyzetet jelöl, mely a mai kortárs (?) képzőművészet pozícióira, lehetőségeire utal. A jelmezek a szoborszerűséget, a merevséget, alkalmanként az arcnélküliséget képviselik.

Szimbólumrendszert használtam: kör, tavirózsa, tűz, víz, színek. Platón Barlanghasonlata mentén olyan kérdésekre keresem a választ, hogy mi tudatosul, mi a valóság és mit látunk helyette annak. Ha csak a saját tapasztalatainkra alapozunk, lehet valóságos belelátásunk egy másik életbe, egy másik világba?

  • Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanulsz. Tavaly az Akademie der bildenden Künste Nürnberg ösztöndíjasaként hosszabb időt töltöttél Németországban. Mik a terveid? Mit szeretnél csinálni, ha végeztél?

Ha végeztem, mindenképpen külföldre szeretnék költözni. Számomra Németország művészileg sokat nyújt/nyújtott, de szívesen utaznék más vidékekre is. Szeretnék mindenfelé élni, és megismeri a különböző kultúrákat közelről, hogy a benyomásokat beépíthessem a művészetembe. Szívesen vennék részt rezidens programokban is. Aktív kortárs képzőművészként képzelem el a jövőmet.

  • Kiknek ajánlod a Balatoni Múzeumban nyíló kiállításodat? Mi az üzeneted a majdani látogatók számára?

Elsősorban azoknak ajánlom, akik tovább tekintenének a mai művészetben, szeretnének bepillanást nyerni egy kortársabb momentumba.

Ígérem, nem a tipikus olaj-vászon kapcsolatát mesélik képeim. Nem dekorálni akarnak, hanem történeteket mesélnek.

Az üzenetem? A félelmeinken felül kell kerekednünk ahhoz, hogy életünk kibontakozhasson és továbbléphessünk.