Titokzatos végtagok és békák

2022. október 28. Néprajz mézeskalács

Idén a téli ünnepkörhöz közeledve a Néprajzi Látványtárban a gyűjtemény mézeskalácsformái kerülnek bemutatásra. Napjaink gyakorlatával ellenétében a mézeskalácsoknak sokkal szerteágazóbb szerepe volt annál, hogy karácsonyfadíszként vagy nassolnivalóként szolgáljanak az ünnepek alatt.

A szemet gyönyörködtető, gazdagon díszített formák között szembetűnő néhány végtagokat formáló minta.

Ajándéknak túl egyszerű a kialakításuk, bábot kirakni belőlük pedig nem lehet.

Vajon hogyan és mire használhatták őket?

A válasz egészen ősi időkre nyúlik vissza a legkorábbi ismert kultuszokig. Minden korban emberi szándék, hogy a vele és körülötte történő dolgokra hatást gyakoroljon. Amikor nem talált erre gyakorlati megoldást, a transzcendenshez fordult. A legrégebbi mágikus cselekedetek gondolati alapjához tartozik a hasonlóság elvén alapuló feltételezés: bármilyen kívánt hatás elérhető, ha utánozza a cselekményt, tehát „a hasonló hasonlót hoz létre”.
Az utánzás mágiája ez, amit sok nép alkalmaz szokásvilágában, ártó vagy éppen gyógyító szándékkal. A leggyakrabban alkalmazott gyakorlatokkal a természeti jelenségeket és az emberi állapotokat kísérelték meg alakítani.

Azt gondolták, hogy egy esemény vagy test miniatűr leképezése és a körülötte végzett mágikus cselekmény befolyásolhatja annak állapotát.

Esetünkben a népi vallásosság egészség helyreállító gyakorlatának ehhez hasonló módját figyelhetjük meg, mert a kérdéses formákat fogadalmi tárgyak előállítására használták.

A Katolikus Lexikon a fogadalmi tárgyakat (más néven votívok vagy offerek) személyes szükségben alkalmazott áldozati adományokként írja le, amelyeket az Istennek vagy szenteknek különleges segítség kikönyörgéséért ajánlanak fel. Fogadalmi tárgyként bármi szolgálhatott, személyes tárgy, vagy külön erre a célra megalkotott offer, de a funkciójuk minden esetben azonos volt: megjeleníteni a kérés tárgyának kicsinyített mását.

Az apró miniatűröket általában kultuszhelyeken, templomokban vagy az esemény helyszínén fogadalom keretében (ex voto) ajánlották fel. A felajánlás rítusa kötött volt és a búcsújárás részét képezte. A kegyhelyen térden csúszva, imádkozva körbejárva ajánlották fel az apró tárgyakat, majd az oltárra helyezték. A rítus szempontjából azok a búcsújáró helyszínek kitüntetettek, ahol csodás gyógyulások vagy Mária jelenések történtek. Ezért a Mária-kultusz eszközeiként ismertek a néphagyományban és ezért a Máriához kapcsolódó búcsújáró napokon alkalmazták őket. A szokáshoz kapcsolódó kiemelt búcsújáró központok a Dunántúli régióban Csatka, Bodajk, Jásd, Andocs és Sümeg helyszínek. Ez utóbbihoz kapcsolódnak a gyűjteményünkben megjelenő készlet offermintái is. Sümeg 1699 óta búcsújáró hely, amióta a Mária kép előtt történt első csodás gyógyulást feljegyezték. Ezt követően számos csodás felépülést tulajdonítanak a sümegi szűz Máriának. A népi emlékezet ezeket énekes imádságokban és az offerek felajánlásának rítusában őrizte meg.

A fogadalmi tárgyak használata elsősorban a török kor után betelepített katolikus vallású németekre jellemző Vas, Zala, Baranya és Somogy megyében. Tárgyaik vagyoni helyzettől függően készülhettek nemesfémből, fából, vasból vagy viaszból. Például apró kápolna, szentek alakja, kereszt vagy más identifikációs tárgyként, ami a kérés okára utalt. A paraszti kultúrában is megtalálható votívok eleinte fából, saját kézzel készülhettek. Később

a bábosok és mézeskalácsosok foglalkoztak offerek öntésével és maguk a mézeskalácsosok, templomszolgák, vagy szerzetesek forgalmazták őket a búcsújáró helyek és kegyhelyek közelében.

A fogadalmi tárgyak készítési módjáról Bellosics Bálint közölt részletes adatokat 1908-ban az Ethnographia hasábjain. Az általa megismert szobrocskák jellemzően viaszból készültek olyan módon, hogy a forró anyagot a mesterek az általuk készített fa negatívba öntötték. A minta két félből állt, amibe a viasz erre kialakított tölcsérmélyedésen keresztül került. A két formát a száradás idejére vas szögecskékkel rögzítették egymáshoz és madzaggal összekötözték. Az így készült offerek formai szempontból több féle típusra oszthatók. Az etongráfus adatai szerint megkülönböztethetők az emberi testrészeket formáló, állatokat ábrázoló és a homályos jelentéssel rendelkező tárgyak csoportjai.

A múzeum néprajzi anyagában látható fogadalmi tárgyak is ezeket a fő csoportokat alkotják, ugyanakkor egy különleges típusuk a termékenységvarázsláshoz tartozik. A kereszttel jelölt béka ugyanis a belső szerveket, a női méh különböző betegségeit és a rákot gyógyíthatta, a magtalan asszony és a szeretőjét elvesztett lány problémáját pedig pólyásbaba felajánlásával szerették volna megoldani.

Az itt látható offerek mintakincse alapján azonban nem csak a testi bajok, hanem az egzisztenciális válságok is orvosolhatók. A különböző haszonállatok betegségeit is hasonló módszerekkel igyekeztek megszüntetni, ezért kis állatfigurák is készültek a beteg állatok gyógyítására. A népi tárgykultúra egyik legnagyobb vagyontárgya a lakóház védelme érdekében apró parasztházak alakját is felismerhetjük a múzeumban kiállított tárgyak között, aminek használatát a Bellosics-féle gyűjtés is megerősíti.