LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
2022. november 24. - 2023. december 31.

„Édes jó Istenem! Óvd meg az épületet és óvd meg a benne elhelyezendő gyűjteményt is időtlen időkig, – Keszthely és a Haza örök dicsőségére! Amen!…
Dr. Csák Árpád a Balatoni Múzeum megalapítója”

Csák Árpád 1860-ban született Zalaszántón. Jogi tanulmányait követően Zalaegerszegen árvaszéki jegyző, Keszthelyen szolgabíró volt. 1903-tól szerkesztette a Keszthelyi Hírlapot, illetve hasonló feladatokat látott el a Keszthelyi Ujságnál és a Balaton Vidéke lapnál. Egyik kezdeményezője volt a Balatoni Múzeumi Egyesület megalapításának.

A régész több ásatást is végzett Fenékpusztán és Keszthely környékén. A korabeli jegyzékben méretarányos rajzokkal illusztrálták a talált emléktárgyakat. Csák Árpád jelentős szerepet töltött be a Balatoni Múzeum életében.

„A múzeumi szakgyűjtemények közül, aminek a megalapozásában a kezdetektől fogva részt vett, sőt az első gyűjtemény egy több mint 1200 darabos régészeti gyűjtemény az ő nevéhez fűződik. Ő már azelőtt itt a vidéken és Keszthely környékén is ásatásokat folytatott. A korabeli tudományos élet képviselőivel egyeztetve jó színvonalon a korabeli tudományos gyakorlati színvonalon végezte ezeket a kutatásokat.”

– mondta el Haász Gabriella történész-muzeológus.

Csák Árpád nevéhez köthető még a múzeumi régészeti alapgyűjtemény megalapozása és gyarapítása is. Az 1930-as évekre több mint 10.000 darabos lett ez az anyag. A tájrajzi és a néprajzi gyűjteményt is gondozta. A könyvtár nyilvántartásában is nagy szerepe volt. Az állományban most is fellelhetőek írásai. Lovassy Sándorral társadalmi munkában végezték a múzeum alapítását. Az intézmény jövőre ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, ebből az alkalomból domborművet szeretnének készíttetni Csák Árpádról.

„Évtizedekig lelkiismeretes munkával dolgozott azért, szerintem mondhatjuk azt, hogy éjt-nappallá téve, hogy a Balatoni Múzeum létezzen, felépüljön ez az épület. Ahogy a korabeli írásokból olvassuk, amikor épület az épület, akkor mindennap Lovassy Sándorral itt voltak és folyamatosan felügyelték a munkákat, sőt egy imája is ránk maradt és abban is olvashatjuk, hogy a Jóistent arra kéri, hogy épüljön fel az épület.”

– osztotta meg Németh Péter igazgató.

A múzeum dolgozói arra kérik a lakosságot, ha tehetik, pénzbeli adománnyal járuljanak hozzá, hogy elkészülhessen a dombormű. Ehhez várhatóan bruttó 1 millió forintra van szükségük. Az adományokat a múzeum alapítványán keresztül lehet odaadni, melyhez minden adat az intézmény honlapján található.

Forrás: Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Amennyiben egy kis összeggel is hozzájárulnának a dombormű elkészíttetéséhez az alábbi számlaszámon megtehetik:
Balatoni Múzeumért Alapítvány számlaszáma:
K&H Bank 10404955-50526769-75531003

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close