LogoBalatoni MúzeumBábelhal WebstudioTelepít
00
Egész évben EmlékszobaFestészetHalápy JánosBalatoni táj

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a Halápy János emlékszoba 2023. december 31-ig nem látogatható. Megértésüket köszönjük!

Tekintse meg Halápy János festőművész alkotásait, akinek élete és művészete összefonódott a Balaton vidékével.

“Rajongok a Balatonért, hiszen festői szépsége végtelen és kimeríthetetlen.”

A természetből, gyakran egészen egyszerű motívumokból indult ki. Sokszor festette meg ugyanazt a témát különféle változatokban. A balatoni táj mellett – főként életének utolsó szakaszában – a virágcsendélet is foglalkoztatta.

A festőművész (1893-1960) egy kis Zala megyei faluból, Pórszombatról indulva jutott el az 1920-as évek Párizsba, a modern művészetek akkori fővárosába, ahol Braque, Matisse, Picasso művészete hatott fejlődésére úgy, hogy közben nem vált e zsenik epigonjává, puszta másolójává. Budán telepedett le, de a húszas években Balatonfüreden is berendezett egy műtermet, ahol évente három-négy hónapot töltött. Utolsó, „Téli napsütés” című képét halála előtt egy hónappal, a téli Balatonról festette.

“A Balaton fényei és kertjeinek virágai együtt élnek bennem. Ők adnak erőt, jókedvet a boldog alkotó munkához.”

A Halápy János Emlékszoba 1989-ben nyílt meg a Balatoni Múzeumban. A festményeket a művész özvegye, Halápy Lili adományozta a múzeumnak.

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close